Orbán ennek nem fog örülni – Az uniós politikus kiterítette a Fidesz hazugságait!

Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője a közösségi oldalán tette közzé nyílt levelét, melyben a Fidesz orosz energiafüggőség kapcsán tett hazug kijelentéseiről rántotta le a leplet.

Az uniós politikus bejegyzését Orbán Viktor korábbi kijelentésével kezdi, melyet szerinte sokan felemlegettek az elmúlt időben, és melyről kiderült, hogy hazugság volt:

“Nem leszünk a Gazprom legvidámabb barakkja (…) Bár az olaj keletről jön, a szabadság mindig nyugatról érkezik”.

Ujhelyi kiemeli, hogy az utóbbi mondat szerinte azért kifejezetten érdekes, mert ma a Fidesz hazug módon mindenért az Európai Uniót teszi felelőssé és a tetteinket korlátozó orosz energiakitettségünkre hivatkozik.

A szocialista politikus felidézi a Fidesz máig hatályos, utolsó írott választási programját is 2009-ből, melyben például kiemelt fejezetet kapott az energia kérdése, és melyben rögzítik, hogy „hazánkban különösen sürgető feladat az egyoldalú orosz beszállítói függőség enyhítése”.

Az ekkor még ellenzékben lévő Fidesz ostorozza is az akkori kormányt, amiért szerinte nem tesz meg mindent az orosz energiakitettség csökkentése érdekében. Sőt, olyan – ma már a Fidesz szájából el nem hangzó – mondat is olvasható az írott anyagban, miszerint: közös európai energiapolitikára van szükség, miután „Oroszország, mint a fő energiaellátó, sikeresen osztja meg az európai országokat; a döntések javát továbbra is a tagállamok hozzák egyenként, háttérbe szorítva az egységes közösségi fellépés kívánalmát.”

Ez utóbbi mondatért manapság a hazaáruló jelzőt kapná meg az illető, de minimum a „brüsszelita libsi” stigmát ragasztanák rá

– véli Ujhelyi, aki nyílt levelében arról is ír, hogy ebben a fideszes programban olvasható az is, hogy az akkor ellenzékben lévő párt szerint fel kell számolni a „megújuló energiaforrások elterjedését gátló jogi akadályokat” és meg kell erősíteni az ezen célt szolgáló hazai, pénzügyi támogatásokat. Ehhez képest ahogy a Fidesz kormányra került, szöges ellentétét valósította meg, mint amit ellenzékben követelt:

„klímahisztit” emlegetve törvényileg betiltotta a szélerőművek telepítését és megnehezítette többek között a lakossági napelem-használatot.

De másban is hazudott a Fidesz!
Orbán Viktor alig négy évvel ezelőtt egy közös szerb-magyar kormányülés után beszélt a magyar energiapolitikai prioritásokról és több nemzetközi beruházásra hivatkozva már 2022-re azt ígérte: „az orosz gázmonopóliumnak Magyarországon egyszer és mindenkorra vége van.”
“Hát, nem így lett. Nagyon nem” – írja az MSZP EP-képviselője, majd kiemeli, hogy Magyarország úgynevezett energiamixe jelenleg igencsak egyoldalú: jelentős többségében gázra és olajra épül, a megújuló zöld energiaforrások alig haladják meg a tizenegy százalékot, pedig a Fidesznek 12 év korlátlan lehetőség volt a kezében, hogy megvalósítsa azt, amit 2009-ben még ellenzékben vállalt.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!