Hazudott a kormány – Ez akár Orbánék bukásához is vezethet!

A kormány a rezsicsökkentés korlátozásának bejelentésekor azt közölte, hogy az átaluk megszabott átlagos keretbe a háztartások 75 százaléka bele fog férni; EZ AZONBAN NEM IGAZ! A legfrissebb kutatás szerint jóval kevesebbeket nem fog csak érinteni a megszorítás.

A Napi.hu megbízásából készített egy átfogó felmérést a Pulzus Kutató, mely arra volt kíváncsi, hogy a magyar háztartások hány százaléka fizethet majd több rezsit a kormány intézkedésének köszönhetően.

Bár a kormány számításai szerint a háztartásoknak mindössze 25 százalékát érinthetik a rezsicsökkentésen eszközölt megszorítások, ezzel szemben a mostani kutatás azt az eredményt hozta ki, hogy

a háztartások 85 százaléka megérzi majd a gáz és/vagy az áram drágulását!

A lap kiemeli: 31 százalék válaszolta azt, hogy tehetetlenek az áremelkedéssel szemben, ugyanis már sem a villannyal, sem a gázzal nem tudnak többet spórolni, mivel eddig is csak annyit használtak ezekből, mint amennyi feltétlenül szükséges volt.
A válaszokból azonban az is jól látszik, hogy az elektromos árammal fognak tudni a legtöbben spórolni, miközben a gázzal – mely az átlagfogyasztás felett hétszeres áron lesz kapható – csak nagyon kevesen.

1
Forrás: napi.hu

A lakosság életkor szerinti összetétele alapján a legrosszabb helyzetben a 60 év felettiek vannak, őket érinti majd legjobban a rezsicsökkentés drasztikus megszorítása, közülük mindössze 9 százalékukat nem érinti majd a kormány intézkedése. Ugyanerre a kérdésre a fiatalabb korosztály (18-39 év / 40-59 év) úgy válaszolt, hogy 18-19 százalékuk nem csúszik ki a kormány átlagfogyasztásából.

A kutatásból kiderült az is, hogy a 60 év felettiek között a legmagasabb azoknak az aránya, akik nem tudnak már többet spórolni sem a gázon, sem a villanyon, ugyanis csak a minimálisan szükséges mennyiséget használták eddig is, így őket érinti majd legjobban a megszorítás.

2
Forrás: napi.hu

Területi eloszlás szerint is igen érdekes lett a felmérés: korábban a legtöbb szakember azzal számolt, hogy a rosszul szigetelt vidéki ingatlanok tulajdonosai lesznek a kormány intézkedéseinek vesztesei, azonban a felmérés rávilágított, hogy a fővárosban élőket viseli majd meg legjobban a megszorítás. Budapesten csupán 14 százalék válaszolta azt, hogy kimarad majd a rezsinövelésből, azonban ők lehetnek majd azok, akik a legnagyobb arányban lesznek képesek spórolni mind a gázzal, mind a villannyal.

3
Forrás: napi.hu

Az első számlák kézhezvétele után, melyek már a drasztikus áremeléseket is tartalmazni fogják, hatalmas felháborodást és elégedetlenséget eredményezhet, ami miatt soha nem látott méretű tüntetések is kialakulhatnak. Ez alapjaiban rengetheti majd meg az Orbán-kormány 2010 óta tartó uralkodását, és rohamosan csökkenhet majd a párt támogatottsága is.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!