A tengerről kellett kimenteni Orbánt – a testőre is vele volt

Boris Vrkić Slobodna Dalmacija korábbi munkatársa Orbánnal Fotó: Jutarnji.hr

Kisebb kalanddal ért véget Orbán idei nyaralásának egyik kirándulása, a tengerről kellett kimenekíteni őt, a feleségét és a velük lévő testőrüket, ugyanis az út alatt elromlott a motorcsónakjuk. A Slobodna Dalmacija egykori munkatársa Boris Vrkić viszont épp arra járt -ne kérdezzék miért- és kivitte Orbánékat a partra, még egy jó éttermet is ajánlott a vakációzó miniszterelnöknek. Persze egy fénykép is készült a Vis-i Rukavac-öbölben, amelyet a Jutarnji List újság azonnal le is hozott,

így igencsak megrendezett szaga van a történetnek!

Mindenesetre, ez nemfordulhatott volna elő a magyar kormányfővel, ha megfogadja ő is azt a tanácsot, amelyet nem olyan régen 2020-ban még büszkén ajánlott:

“Több Balaton, kevesebb Adria!”

Úgy látszik, Orbán csak minket akar az országhatárokon belül tartani, mert ő fentebbi kijelentése után nyomban leruccant a horvát tengerpartra. A 400 forintos euró ár mellett ő még megteheti a duplájára emelt fizetéséből, nekünk pedig már a lassan a Balaton sem lesz megfizethető, inkább elkezdünk spórolni a téli gázszámlára.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!