Orbán röhög a markában – Így nyerészkednek a lakosság kárán!

Mint arról korábban mi is beszámoltunk, brutális mértékben emelkedtek az élelmiszerárak az elmúlt időszakban, melyet a lakosság egyre nehezebben tud kifizetni. Erre azonban lenne megoldás, ha a kormány nem akarna tovább nyerészkedne a válságon!

A G7 gazdasági portál számításai szerint, egy év alatt 34 százalékkal nőttek az élelmiszerárak. Ez természetesen a vásárlóknak rossz, azonban a Fidesz-kormány örülhet,

mivel 800 milliárd forint áfa-többletbevételt söpörtek be, csak az idei év első felében.

Az MSZP javaslata szerint a lakosságot sújtó élelmiszer-infláció megoldása az lenne, ha a kormány 0 százalékra csökkentené az alapvető élelmiszerek forgalmiadóját. Számításaik szerint ez 300 milliárd forintba kerülne.

Az ellenzéki párt kiemelte azt is, hogy a brutális árnövekedés miatt az extra áfabevétel az év végéig az 1500 milliárdot is meghaladhatja, szerintük pedig ekkora extra bevétel mellett a Fidesz-kormány könnyedén megtehetné, hogy 0 százalékra csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.

Ennek pedig még uniós akadálya sem lenne, ugyanis az Európai Bizottság tavaly év végi döntése értelmében lehetőséget biztosított a tagállamoknak a hasonló lépésekre.

Ehelyett Orbán Viktor kormánya nem csökkentette, hanem bújtatott módon még növelte is az unióban brutálisan magasnak számító élelmiszerek áfáját a forgalomra kivetett 4 százalékos kiskereskedelmi különadóval – írja közleményében az MSZP, majd hozzáteszik, hogy ezt a többletkiadást az üzletek tovább hárítják a vásárlókra,

akik így gyakorlatilag 31 százalékos adót fizetnek az élelem után.

A szocialista párt szerint a mostani, rendkívül súlyos helyzetben senki nem nyerészkedhet az emberek ennivalóján, ezért újra javaslatot tesznek arra, hogy az alapélelmiszerek áfáját csökkentsék 0 százalékra, melynek a fedezete már ott van a kormánynál.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!