Beintett a Fidesz – Magasról tesznek az embereket sújtó problémákra!

Forrás: Orbán Viktor - Facebook

Az ellenzéki pártok a héten indítványozták az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását, amit jövőhét hétfőn fognak megtartani.

A hatpárti akcióra a Kocsis Máté vezette képviselőcsoport sajtóosztálya reagált, melyben közölték:

a Fidesz-frakció nem vesz majd részt a rendkívüli parlamenti ülésen!

Az ellenzéki pártok összefogtak és a benyújtott határozati javaslatokban külön-külön felkaroltak egy-egy fontosabb ügyet, így a Momentum indítványozta a KATA-törvény eltörlését a szeptemberi hatálybalépés előtt, a DK “a magyar családokat ellehetetlenítő rezsiemelés” megszüntetését, a Párbeszéd az élelmiszerválság leküzdésére tett javaslatot, az MSZP országos programmal állt elő, mely a lakóépületek hőszigetelését korszerűsítené, az LMP egységesen 5000 forintos “klímabérletet”, míg a Jobbik 0 kulcsos áfát szeretne az élelmiszereknél és a gyermekneveléshez szükséges termékeknél.

Mivel azonban a Fidesz-frakció jelezte, hogy nagy ívben tesznek az ellenzék által kezdeményezett rendkívüli ülésre, tehát nem mennek el rá, így a tanácskozás határozatképtelen lesz – írta a 444.hu.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!