Botránnyal indul a F1 magyar nagydíj – Vettel keményen nekiment Varga Juditnak!

Forrás: MTI / Getty Images

Most hétvégén rendezik meg a Hungaroringen a Formula–1 magyar nagydíját, melyen a Motorsport.com interjúvolta meg Sebastian Vettelt, aki tavaly felszólalt a kormány homofób törvénye ellen.

A 24.hu emlékeztetett, hogy 2021-es idényben a F1-es pilóta szivárványos cipőben érkezett a magyar nagydíjra, hogy az akkor elfogadott gyermekvédelminek nevezett, de sokak álláspontja szerint homofób törvény ellen tiltakozzon. Az akkori futam előtt is sarkos véleményt fogalmazott meg, mint mondta: “Nyomasztónak tartom, hogy egy olyan ország, amelyik az Európai Unióban van, ilyen törvényt hoz”. Vettel mellett Lewis Hamilton is üzenetben állt ki a magyar LMBTQ-közösség mellett.

Erre reagált akkor Varga Judit igazságügy miniszter aki a Facebook oldalán azt írta, hogy Hamilton fake news-t terjeszt, illetve leszögezte, hogy “a cipész maradjon a kaptafánál, a FORMA–1-es pilóta pedig az autóversenyzésnél”.

A pénteki hungaroringi szabadedzés előtt kérdezték Sebastian Vettelt, hogy mi a véleménye az igazságügy miniszter korábbi kijelentéseiről.

“Nyilvánvalóan ezt egy olyan ember mondja, aki parancsolgat másoknak és megmondja, hogy mit csináljanak az emberek. Ezért nem meglepő, hogy az ő szemében nem emberek vagyunk, hanem csak autóversenyzők”

– nyilatkozta Vettel.

A F1-es pilóta hozzátette továbbá azt is, hogy Varga bizonyára azt gondolja, hogy nekik csak versenyezniük kellene, ahogy “a rendőröktől is valószínűleg azt várja, hogy azokat tartóztassák le, akik szerinte letartóztatást érdemelnek”.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!