Szánalmas! Már fizetett tapsolókat keresnek Orbán propagandistái!

Forrás: MTI

Bértapsolókat toboroznak a Fidesz propagandistái: a közmédia közbeszerzéssel keresi azt a közönségszervező céget, amely alkalmanként akár 200 tapsolót is tudna nekik szállítani.

Nincs már ember, aki meggyőződésből tapsolna a Fidesznek – valószínűleg ezért keres bértapsolókat a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) – szúrta ki az Átlátszó. A kiírás szerint 12 hónapos szerződéssel keresnek olyan közönségszervezéssel foglalkozó céget, amely alkalmanként akár

200 „tapsolót” biztosít a közmédia műsorai számára évi 30 millió forintért.

Az éves szinten 130 milliárd forintból gazdálkodó MTVA a kiírt pályázat szerint a nyertes cégtől a tapsolók életkorát és nemét is meghatározhatja. A keretszerződésben felkínált összeget, tehát az évi 30 millió forintot elvileg az elmúlt egy év tapasztalatai alapján becsülték meg, vagyis

a közmédiában már eddig is alkalmaztak fizetett tapsolókat.

A felhívás szerint a szolgáltatást olykor külső helyszínen, de többnyire a Budapest, Kunigunda útja 64. szám alatti székhelyén működő stúdiókban vennék igénybe.

A nyertes közönségszervező cég feladata nemcsak a szükség es létszámú, korosztályi és nemi megoszlású tapsoló közönség biztosítása lesz, hanem többek közt nekik kell megszervezniük a tapsolók helyszínre jutását, munkavédelmi oktatását és az adott produkcióra való felkészítését is.A tervek szerint Orbán propagandistái a bértapsolókat maximum napi 12 órában alkalmaznák, és legfeljebb 200 embert naponta. Mindez arról árulkodik, hogy

a „kétharmados” támogatottságra hivatkozó Fidesz már nem talál önként tapsoló közönséget!

Ezért kell fizetett „rajongókat” alkalmazniuk – ám a történelemből tudjuk, hogy az effajta becsapások nem sokáig működnek. Költhetnek bármennyit fizetett tapsolókra, egy idő után minden, az emberek nyakán élősködő rendszer menthetetlenül összeomlik. Orbánékkal is ez fog történni.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!