Elég vastag a bőr Orbánék arcán – Sokaknál kiverte a biztosítékot az újabb hazugságuk!

Fotó: Németh Szilárd Facebook oldala

Németh Szilárd energia-áremelésért felelős kormánybiztos szerint az áram és a földgáz árának emelése a családok háromnegyedét nem érinti, és ezt szajkózza a Fidesz úton-útfélen.

Ez azonban hazugság!

Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke a közösségi oldalán kiemelte, hogy a Technológiai és Ipari Minisztérium közzétette az átlag alatti és feletti áram és gázfogyasztók megoszlását, amellyel igyekezett alátámasztani Németh Szilárd állítását; eszerint:

  • az áramellátásban az 5,6 millió fogyasztóból 4,2 millió átlagfogyasztású vagy az alatti,
  • a gázellátásban 3,5 millió fogyasztóból 2,6 millió átlagfogyasztású vagy az alatti.

Így a Németh Szilárd által említett háromnegyed-egynegyed arány nagyjából ki is jönne.
A bökkenő csupán annyi, hogy a KSH szerint lakásból 4,5 millió van, háztartásból 4,2 millió.

Magyarul, nincs annyi háztartás, mint ahány lakossági áramfogyasztót a minisztérium feltüntetett.

Sőt, az 5,6 millió áramfogyasztó még úgy sem jön ki, hogy még a természetes személy tulajdonában álló üdülőket, hétvégi házakat, nyaralókat is magában foglaló egyetemes szolgáltatásra jogosult kört számoljuk össze, hiszen a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) éves beszámolója szerint az egyetemes szolgáltatásra jogosult felhasználói helyek száma 2021 decemberében nem érte el az 5,4 milliót – teszi hozzá Tóth, aki szerint így az 1,4 millió átlag feletti áramfogyasztó nem a háztartások negyedét, hanem MINDEN HARMADIK HÁZTARTÁST jelenti, vagyis ennyi családot az Orbán-kormány szerint is érint az egyébként szükségtelen áramáremelés.

(A Habitat Humanity Magyarország szerint ennél lényegesen több háztartást érint, a legnagyobb mértékben a családi házban, különösen a Kádár-kockákban élőket érinti, erről a G7.hu portálon közöltek cikket, melyről mi is beszámoltunk)

Az MSZP társelnöke szerint nemcsak az áram, de a gázellátásban is hasonló csúsztatások vannak.

Itt eleve nem 3,5 millió fogyasztót kellene alapul venni, hiszen még a MEKH adatai szerint is csak 3,3 millió egyetemes szolgáltatásra jogosult felhasználási hely volt tavaly novemberben, amely számban a nyaralóktól kezdve minden benne van. A 900 ezer átlagfogyasztás feletti háztartás tehát itt is jó eséllyel eléri a felhasználók harmadát.

Összefoglalva:

  • Az Orbán-kormány hazudott a rezsicsökkentés megtartásáról.
  • Olyan brutális áremelést vezetnek be, amilyenre még nem volt példa Magyarországon.
  • Ráadásul ez az áremelés szükségtelen.
  • Az áramnál azért szükségtelen, mert Paks el tudná látni a teljes lakosságot 12 forintos árammal.
  • A gáznál pedig azért szükségtelen az áremelés, mert Szijjártó Péter és Orbán Viktor azt mondták, a Gazprom-szerződés biztosítja, hogy ne kelljen emelni a lakossági gázárakat.
  • Az intézkedés hatásainak bemutatása ugyanolyan dilettáns és hazug, mint az áremelés.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!