Nesze neked takarékoskodás – Újabb fizetésemelést intézett Orbán a csatlósainak!

Forrás: Orbán Viktor - Facebook

Lassan nem telik el úgy hét, hogy ne derülne ki, hogy a legnagyobb válság közepén – mikor megszorításokkal sújtja a kormány a lakosságot – Orbán fizetésemeléseket intéz a minisztereknek és államtitkároknak.

Bár a hivatalos közlés szerint a kormány elsősorban magán spórol, ez a hazugság már többszörösen megbukott. Előbb Orbán Viktor fizetését emelték több mint a duplájára, majd a miniszterekről hullott le a lepel, hogy 650 ezer forinttal emelkedett meg az illetményük.

A 24.hu értesülései szerint azonban nemcsak a minisztereknek intézett Orbán Viktor kompenzációt az áram és gázszámlák megemelkedése, valamint a rekordmagas infláció miatt, hanem 16 államtitkár is kimagaslóan magas béremelésben részesült.

A miniszterelnök bőkezű volt, ugyanis 52 százalékkal emelte meg a képviselői mandátummal is rendelkező államtitkárok bérét,

ami így 700 ezer forint plusz bevételt jelent számukra.

Az ő illetményük eddig bruttó 1 millió 296 ezer forint volt, ez mostantól 1 millió 974 ezer 600 forintra emelkedett (visszamenőleges hatállyal), ehhez jön még a képviselői tiszteletdíjuk, ami további 1 millió 316 ezer forint,

így a 16 képviselői mandátummal is rendelkező államtitkár ezentúl havonta 3,3 milliót fog kapni!

Az érintettek névsora a következő: Dömötör Csaba, Erdős Norbert, Farkas Sándor, Fónagy János, Hoppál Péter, Koncz Zsófia, Menczer Tamás, Orbán Balázs, Potápi Árpád, Rétvári Bence, Soltész Miklós, Süli János, Tállai András, Tuzson Bence, Vargha Tamás, Vitályos Eszter.

A lap egy korábbi Kormányinfón kérdezte Gulyás Gergelyt az államtitkárok fizetésemeléséről, aki nem érzi etikátlannak a béremeléseket a jelenlegi helyzetben. A most napvilágra került 50 százalék feletti államtitkári fizetésemelésekre azonban már nem reagált a miniszter, mint ahogy Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke sem adott választ arra, miért adott Orbán ilyen mértékű emelést a fideszes államtitkároknak.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!