Elfogyott a tanárok türelme – Kemény hangvételű levelet írtak Orbánnak!

Forrás: MTI

Betelt a pohár a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezeténél (PDSZ), akik kemény hangvételű levelet írtak Orbán Viktornak.

A szakszervezet szerint nem a háborús vészhelyzet miatt kellene aggódni ma Magyarországon, hanem a gyermekeket, fiatalokat és a családokat érintő veszélyhelyzet miatt, amit a tanév kezdete hoz majd el.

A 24.hu által közölt levélben azt követelik a miniszterelnöktől, hogy “a kormány tegyen érzékelhető, azonnali illetményemelésre bérajánlatot, és az augusztus 10-ei megállapodást követően azonnal intézkedjen a kifizetésekről” valamint hozzátették, hogy

vonják vissza az átgondolatlan kisadózók adózásáról (KATA) és a rezsicsökkentésről szóló rendelkezéseiket, és kezdjék meg arról a szakmai és társadalmi egyeztetést

A PDSZ szerint a kormány már hosszú ideje próbálja elkerülni azokat a sürgős lépéseket, melyek megakadályoznák az ágazatban egyre jelentősebb elvándorlást és amikkel vonzóbbá tudnák tenni a pályát.

Nyílt levelükben kiemelik, hogy a katatörvény módosítása a pedagógusok egy részét is negatívan érinti:

“Azoknak a kollégáknak a lába alól is kihúzták a talajt, akik nyomorúságos illetményüket kisadózóként művelődési házakban tartott tanfolyamok, kézműves-foglalkozások, idegenvezetői munka vagy egyéb más egyéni vállalkozói tevékenységgel egészítették ki”.

A PDSZ szerint Maruzsa Zoltántól “arcpirító választ kapták” a sztrájkbizottság legutóbbi egyeztetésen, ahol az államtitkár arról beszélt, hogy a gyengülő gazdaság miatt a pedagógusok meggondolják majd, hogy felmondjanak-e, mivel nem fognak tudni máshol elhelyezkedni.

“Nem ilyen cinikus megjegyzésekkel lehet megmenteni a közoktatást.

Gondoljanak azokra, akik már elhagyták a pályát! Számos kollégánk megtette már ezt, és a végzősök töredéke akar csak óvodában, iskolában, szakszolgálati intézményekben, kollégiumban elhelyezkedni” – írta a szakszervezet a közleményében.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!