Ennél szánalmasabbat nem tehetett volna Orbán: itt van a KATA változások igazi oka

A mai napon tárgyalandó KATA törvény módosítás a társadalom minden szeletében kiverte a biztosítékot. Ugyanis minden várakozással ellentétben, nem szigorították a törvényt, hanem egyszerűen kivégezték. Minden előrejelzés nélkül, hidegvérrel és gyorsan. A politikai szervezeteken kívül több szakmai szervezet is felszólalt a módosítások ellen.

Talán a taxisok azok, akik a leginkább megúszták a KATA változásokat, de Metál Zoltán az Országos Taxiszövetség elnöke arra figyelmeztetett, hogy a taxisok továbbra is csak évi 12 millió forintos bevételig adózhatnak kedvezményesen, ez pedig áfa-törvény módosítása nélkül semmit nem ér,

amit kaptak az egyik oldalon, azt az állam elveszi a másikon,

semmiképpen nem járnak jól. Így  ők 24 órán belül korrekciót kérnek a kormánytól, azt szeretnék elérni, hogy  hogy emeljék meg az áfahatárt is 12 millióról legalább 14-15 millióra. A kormányzat eddig mindig próbált a jelentős véleményformáló erővel bíró taxisokra figyelni, ám most sikerült őket is maguk ellen fordítani. Az Ipartestületek Országos Szövetségének elnöke, Németh László szerint

a jelenlegi katás vállalkozók 80 százaléka eltűnhet,

amiatt, hogy a taxisokat kivéve innentől kezdve csak magánszemélynek állíthatnak ki számlát. Mindez teljesen szembemegy az életszeráséggel és sok valós és jellemző vállalkozási tevékenységet kizár az egyszerű adózás lehetőségéből. a Magyar Orvosi Kamara közleménye szerint

akadályozhatja a betegek folyamatos ellátását

amennyiben az egészségügyi dolgozók nem mentesülnek a KATA törvény nem magánszemélyeknek való számlázást tiltó szabálya alól. Ez azért lehetséges, mert az ügyeleteket jellemzően ebben a vállalkozási formában végzik el az egészségügyi dolgozók  ott, ahol nem tudják ezt megoldani saját alkalmazottakkal, az óriási létszámhiánnyal küdő egészségügyben. Egyéni véleményünk, hogy Orbán élete legszánalmasabb és egyben leggyávább húzását nyújtotta be a parlament elé. Ugyanis a KATA megszüntetése nem más, mint

egy drasztikus adóemelés, amire a romokban heverő költségvetés miatt van szükség!

Azt nem merték kimondani, hogy meg kell emelni az adó összegét, inkább az ellehetetlenítéssel átterelik más adózási formába a vállalkozókat, jellemzően majd az átalányadóba, ahol a sokszorosát kell majd becsengetniük az államkasszába, ráadásul bonyolultabb adminisztrációval, és annak adminisztrációs költségeivel.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!