Blokád alatt a főváros – Kitört az ellenállás Orbánék törvénymódosítása ellen!

Forrás: pestibulvar.hu

Mint arról korábban mi is beszámoltunk, az Orbán-kormány által tönkrevágott gazdaság miatt most a kormány kénytelen brutális lépéseket tenni, ennek egyik következménye, hogy gyakorlatilag kinyírják a KATA szerinti adózást!

Az adószabályok változtatása sok kisvállalkozót villámcsapásként ért, a javaslat visszavonása érdekében pedig tüntetést szerveztek ma délelőtt a Kossuth-térre.

A tüntetők délelőtt 10 órakor gyűlt össze a Parlament előtt, majd a több mint ezer fős tömeg elindult a Margit híd irányába. Nem sokkal 11 óra után érkeztek meg a híd Margit-szigeti lejárójához,

ahol a tüntetők teljes egészében lezárták a hidat a forgalom elől.

A blokád részvevői között több ellenzéki politikus is megtalálható, a tömeg pedig azt skandálja, hogy “Ne írd alá, Kata!”, üzenve ezzel Novák Katalin köztársasági elnöknek, hogy ne fogadja el az adószabályok változását!

A vita eközben is zajlik a Parlamentben, ahol a kormánypárti többség kész elfogadni az új, szigorúbb adótervezetet!

A hídblokád, mely több száz biciklis és gyalogos ellenállóból áll, teljesen megbénította a forgalmat a Margit hídon, a BKV közlése szerint a 4-es 6-os villamos a Margit híd, budai hídfője és az Oktogon között nem közlekedik, illetve az autós forgalom is szünetel az említett szakaszon!

Frissítés: A telex közlése szerint néhány perccel 12:30 előtt

a tüntetők kisebb csoportja felment az Erzsébet hídra, aminek a középső két sávját lezárták.

A KATA módosítása elleni tüntetés egyre szélesedik, ezzel nyomást gyakorolva a törvényhozókra. A Parlamenti zárszavazás 13:30 körül lesz, a tüntetők legalább addig készülnek blokád alatt tartani a hidakat!

Gelencsér Ferenc 13 óra után a tömeghez szólva azt mondta: “Parragh László megbukott. Az ő munkája lenne az, hogy titeket képviseljen és megvédje az érdekeiteket. Erre mit csinál? Egy adóév közepén szétcseszi a katát”.

Frissítés: A Momentum elnöke később újból szólt a hídfoglalókhoz:

„Most bemegyünk és nyomunk egy kurva nagy nemet erre a szarra, és vissza jövünk hozzátok”

14 után a tüntetők elkezdtek fogyatkozni, a néhány órával korábbi állapothoz képest kevesebben vannak, azonban még továbbra is teljes szélességében elfoglalják a Margit hidat.

Frissítés: A hétfőn benyújtott katát érintő javaslatról kedden pár órás vita következett, majd végül 120 igennel, 57 nemmel, 1 tartózkodással a parlament kormánypárti többsége megszavazta azt. Ennek értelmében a katások csak magánszemélyeknek dolgozhatnak, ez pedig a jelenlegi 400 ezer katás vállalkozóból több mint 300 ezret érint, ők kénytelenek lesznek egy kedvezőtlenebb adózási nemre váltani, vagy felhagyni korábbi munkájukkal.

Arról, hogy a KATA kivezetése ellen kik tiltakoztak, ide kattintva olvashatnak részletesebben!

Frissítés: Késő délután, sok óra várakozást követően a Jászai Mari téren összegyűlt tömeget a rendőrök elkezdték feloszlatni, így az esti órákban a forgalom is teljesen helyreállhatott.
A katások szerda estére újabb tüntetést szerveznek, erről ide kattintva olvashatnak.

291510997 807784803539263 4478019605129374720 n 292212176 564311292077538 1256474220496663831 n 292496831 412419960853431 1445954645266498794 n 292921931 773804220701643 3359089401754880056 n

291772726 1043526302951637 7121907235499296992 n 292044678 464797025484320 6719466455093786549 n 1

Cikkünket folyamatosan frissítjük.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!