Navracsicsnak mennie kell? Csúnyán lebuktatta Orbánt a minisztere!

Fotó: Máthé Zoltán / MTI

Navracsics Tibor lett az uniós források felhasználásáért és területfejlesztésért felelős miniszter, ami tulajdonképpen a beismerése annak a ténynek, hogy Orbánék EU-s politikája nem működik, annak csak kárát látja az ország. Navracsics belefogott a kármentésbe, de közben akkorát sózott oda Orbánnak, hogy csak pislogtunk.

Az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Navracsics Tibor nem kertelt, és elmondta, hogy már a kezdetektől fogva világossá tette a Fideszen belül, hogy hibának tartotta, hogy a párt kilépett az Európai Néppártból, és ő maga is tagja akart maradni a Néppártnak. Ez a mondat nem okozott még különösebb meglepetést, aki nyitott szemmel járt, azt mindezt tudta, legfeljebb az az újdonság benne, hogy eddig nem volt szokás a szennyes kiteregetése a Fideszen belül. Amire viszont felkaptuk a fejünk, az a kijelentés volt, hogy

az úgynevezett gyermekvédelmi törvénynek semmi köze nincsen a befagyasztott uniós pénzekhez!

Persze, minden ép ésszel gondolkodó ezt is jól tudta, hiszen a támogatások visszatartásának indoka a jogállami normák súlyos megsértése volt, és nem az, hogy tiltják-e a gyerekek részére a senki által nem kezdeményezett, és senki által nem propagált nemváltó műtéteket gyerekek számára. Ez azonban nem csak megcáfolta, de gyökeresen szembement az eddigi kormányzati állításokkal!

Gulyás Gergely például többször elmondta, hogy a gyermekvédelmi törvény miatt nem kapta meg eddig Magyarország a helyreállítási alap pénzeit. Gulyás pedig nem a saját véleményét mondta el, kormányhatározatot is hoztak róla (1494/2021. (VII. 23.) számú): „A Kormány megállapította, hogy az Európai Bizottság az  Európai Parlament politikai nyomásgyakorlásának engedve – a  Kormány és az  Európai Bizottság előremutató szakmai egyeztetései ellenére – a  gyermekek védelme érdekében megvalósított hazai jogalkotással összefüggő politikai ellenvéleménye okán hazánk helyreállítási tervének elfogadását késlelteti.”

Maga Orbán pedig decemberben a Kossuth Rádióban mondta el, hogy az unió részéről zsarolják Magyarországot a gyermekvédelmi törvény kapcsán, de hosszabb távon a pénzügyi zsarolás szerinte nem fog működni. Majd gyorsan hozzátette, hogy a jogállami feltételeket pedig teljesíteni fogják. Igaz, ennek még semmi nyoma, Navracsics pedig most elkezdhet gondolkozni, hogy az EU-s tűzoltás közben ennyire szüksége volt-e arra, hogy ennyira nyíltan hazudtolja meg Orbánt.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!