Frissíteni készülnek a 2018-as Sargentini-jelentést, melyben kiemelnék, hogy a magyar kormány az elmúlt négy évben egyre komolyabb mértékben aláásta az uniós alapértékeket.
A nagy port kavaró Sargentini-jelentés folytatásának javaslata már a szakbizottsági szavazás előtt van, amit az a francia zöldpárti Gwendoline Delbos-Corfield készített, aki tavaly a magyarországi EP-delegáció vezetőjeként megállapította, hogy
a 2022-es országgyűlési választások nem lehetnek tisztességesek.
A most készülő jelentés főként nemzetközi és európai intézmények beszámolóira, döntéseire hivatkozva véleményezi az alkotmányos rendszer működését, az igazságszolgáltatás függetlenségét, a korrupciót, az adatvédelmet, a véleménynyilvánítás szabadságát, a tudományos, az egyesülési és a vallásszabadságot, az egyenlő bánásmódhoz való jogot, a kisebbségek, a migránsok és menedékkérők jogait, valamint a gazdasági és szociális jogokat – írja a Népszava.
A Sargentini-jelentés – melyet 2018. szeptember 12-én fogadta el az Európai Parlament – is ezeken a területeken látott problémákat, és az alapján indították el a hetes cikkely szerinti eljárást. A Magyarországgal szembeni vizsgálat arra irányult, hogy kiderítsék, fenyegeti-e rendszerszintű veszély a jogállamiságot.
A lap kiemeli, hogy a mostani előterjesztés a tagállami vezetőket tömörítő Európai Tanácsot arra szólítaná fel, hogy vegyék figyelembe az elmúlt négy év fejleményeit,
és pörgessék fel a már korábban elindított eljárást!
A jelentésben az elmúlt négy év terméseként kiemelik a veszélyhelyzet határozatlan idejű meghosszabbítását, a Pegasus kémprogram civilek elleni felhasználását, a Kúria elnökének megkérdőjelezhető módon történő megválasztását, a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány létrehozását, mely szűkítette a független sajtó mozgásterét és a polgárok objektív információkhoz való hozzáférését, a Magyar Tudományos Akadémia és a Színház- és Filmművészeti Egyetem autonómiájának csorbítását, valamint a kormányt bíráló civil szervezetekre nehezedő nyomást.
A jelentés szeptemberben kerülhet a plenáris ülés elé, éppen négy évvel azután, hogy az jóváhagyta a Judith Sargentini által asztalra tett hasonló véleményt.