Orbán erre nem lehetett felkészülve – Kínos kérdésre kellett válaszolnia!

A hétfői parlamenti felszólalások keretei között kellett válaszolnia Orbán Viktornak az ellenzéki pártok képviselői által feltett kérdésekre, de azt amit Jakab Péter kérdezett, talán jobb szerette volna elkerülni a miniszterelnök!

A Jobbik frakcióvezetője nem a rekordmagas inflációt, a forint árfolyamának zuhanását vagy a gazdasági válságot emelte ki megszólalásában, hanem inkább Orbán Viktor fizetésemelésének kérdéskörét járta körbe:

“Nyilván már ön is egy kicsit meg volt szorulva anyagilag, mint az átlag magyar, hisz 32 év parlament után nincs egy forint megtakarítása sem, az árak is elszabadultak,

ezért úgy gondolta, hogy nemes egyszerűséggel megemeli a saját fizetését.

Nem 10 százalékkal, nem 20 százalékkal, nem filléreskedik. Megemelte 100 százalékkal. Elhiszem, hogy ön nyugodt, a melós azonban nem az” – fogalmazott 444.hu közlése szerint Jakab Péter a Jobbik korábbi elnöke.

Orbán nyilván szerette volna, ha nem kerül szóba a 2 millió forintos fizetésemelésemelyről itt írtunk részletesebben -, azonban nagy bánatára erre is válaszolnia kellett.
A miniszterelnök nagy szerényen kifejtette, hogy a fizetését nem ő emelte meg 2 millió forinttal, hanem a parlament határozott így (persze azt elfelejtette kiemelni, hogy kétharmados többséggel ülnek ott a párkoalíciójának tagjai).

“A magam részéről eddig is elfogadtam a parlament döntést, és ezután is el fogom fogadni. Megtiszteltetésnek tartom, hogy ezt a munkát végezhetem.”

– fogalmazott Orbán, aki szerint becsülettel kivárta a sorát, hiszen nem a miniszterelnök fizetését emelte meg előbb a parlament, hanem a képviselők bérét (ami azonban szintén érintette Orbánt, hiszen ő is parlamenti képviselő).

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!