Hazudott az államtitkár – Megint hülyére akartak venni mindenkit!

Kiderült, hogy Dömötör Csaba államtitkár nem mondott igazat, mikor azt állította, hogy a baloldal nem támogatta az árstop bevezetését.

Ez a kormánypárti állítás olyan mérhetetlenül nagy hazugság, hogy még a Holdról is látszik. Az MSZP nemcsak támogatta az árstopot, de még ki is akarta szélesíteni azoknak az alapvető élelmiszereknek a körét, melyeket érint a hatósági ár – erről beszélt Komjáthi Imre, az MSZP elnökhelyettese az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

Az ellenzéki politikus kijelentette, hogy ők még az extraprofitadót is támogatták, amit az ellenzéki párt azokra is kiterjesztett volna, akik az elmúlt évtizedben a nyertesei voltak ennek a rendszernek, és ezzel irgalmatlan pénzeket kerestek és irgalmatlan vagyonokat halmoztak fel.

fizessenek a gazdagok, fizessenek az Orbán-rendszer nyertesei!

Az MSZP elfogadhatatlannak tartja, hogy a kormány egyes ágazatokkal, gazdasági szereplőkkel kivételezik, miközben még a légivállalatokat is megadóztatja, melyeket megviselt a járvány. “Fizessen Garancsi, Mészáros, Szíjj és társai” – jelentette ki Komjáthi, aki felidézte, hogy Mészáros Lőrinc szállodaláncát még akkor is támogatta az állam, mikor a járvány idején munkavállalókat rúgott ki.

Vegyék ki a részüket a teherviselésből azok, akik az elmúlt években az állami közbeszerzéseken nyerészkedtek, milliárdokat raktak zsebre, találja meg a kormány a nagy tőkésosztálynál is azt az extraprofitot, amit be lehet szedni!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!