Hivatalos: most már törvény engedi, hogy szégyelljük Orbánt és Novákot

Aki nyilvános- vagy tömegrendezvényen vesz részt, az a jogszabályok szerint hozzájárul, hogy róla képek, videók készüljenek, és ezeket közzé is tegyék. Most viszont egy olyan módosítást nyújtottak be, hogyha a miniszterelnök vagy a köztársasági elnök is jelen van fényképen, akkor a többi résztvevő kérhesse, hogy őt tegyék felismerhetetlenné.

Csak a rosszindulat beszél belőlünk akkor, amikor azt feltételezzük, hogy egy-egy Fidesz rendezvényen résztvevők élni fognak ezzel a lehetőséggel, amint meglátják magukat a Facebookon. Nem tartjuk igazán valószínűnek, hogy hosszú tömött sorokban érkeznének az állampolgárok a postahivatalba, ahol tértivevényesen kérnék, hogy őt bizony takarják ki a disznóvágás képeiről, ahol együtt issza a pálinkát Orbánnal, vagy éppen Orbán kezét csókolgatja megköszönve ezzel az egekbe szökő inflációt a semmire sem elég nyugdíjkiegészítést. Sokkal inkább gondoljuk, hogy Mészáros, Tiborcz, Garancsi, Csányi és társaik

akarnak majd láthatatlanok maradni,

elbújni a figyelő szemek elől, hogy mikor, kivel melyik VIP páholyban zsírozták le a következő üzletet Orbánnal. Úgy tűnik, Orbán mostani kormányzása erről fog szólni: eltüntetni az átláthatóság maradék morzsáit is. Arról, hogy a képviselőknek már az ingatlanjaikat sem kell bevalani, ITT írtunk részletesen!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!