Kipakolhatják a Fideszből Németh Szilárdot? Belső puccs szervezésével vádolják!

Ábel Attila, Csepel alpolgármestere már hetek óta szórakoztatja a nyilvánosságot azzal, hogy folyamatosan részleteket közöl a csepeli Fideszben dúló polgárháborúról. Németh Szilárd sem úszta meg, a vele szemben felhozott vád az jóval több, mint politikai akció.

A Facebookon megjelentetett írás szerint Ábel 2019 tavaszán látogatott el Németh Szilárd otthonába, annak is legszentebb zugába, a konyhába kapott meghívást, ahol is a rezsibiztos

négyszemközt kijelentette, hogy megbuktatja Borbély Lénárd fideszes polgármestert!

Ábel állítása szerint mindannyiunk rezsiőre csalódott Borbélyban, de mivel népszerű a kerületben, hivatalosan őt fogja majd jelölni a polgármesteri posztra, ám meg fogja buktatni. Ennek a veszélyére hívta fel a figyelmet Ábel: “Szilárd ne tedd ezt, mert mind megbukunk. Csepel szoci kerület, itt csak magunkat buktatjuk meg egy testvérháborúval. Te is belebuknál ebbe.” Ám Németh eltökélt volt:

“Én ezt már eldöntöttem”

– jelentette ki az alpolgármester szerint. Mint ma már tudjuk, Ábel Attillának lett igaza, Németh ármánykodása nem jött össze, Borbélyt újra megválasztották, Németh Szilárdot pedig harmadjára is elpicsázta megverte Szabó Szabolcs, immár a legnagyobb 11 százalékos különbséggel.

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!