Botrány a Fideszben – Több képviselő is támogatta az ellenzéki javaslatot!

Orbánnak dupla, a tanároknak nulla! – Ezzel lehetne legjobban jellemezni a tegnapi parlamenti szavazás végeredményét, melyben a miniszterelnök fizetését megemelték, míg a tanárok semmit sem kaptak.

A kormánypárti többség megszavazta, hogy a mindenkori miniszterelnök fizetését a házelnök fizetéséhez igazítsák, így Orbán Viktor is havi 3,5 milliós juttatásban részesülhet a jövőben, pont úgy mint Kövér László.

Azonban nem csak erről szavaztak a tegnapi napon, hanem arról az MSZP által benyújtott törvénymódosító javaslatról is, melyben a pedagógusok bérét a miniszterelnök fizetéséhez igazították volna.
Ez a tanároknak több mint 500 ezer forintos bért jelentett volna és azt, ha nő a miniszterelnök fizetése, akkor nő a tanároké is,

csakhogy a kormánypárti politikusok ezt leszavazták, bár itt megtört kicsit a Fidesz-KDNP egysége!

Navracsics Tibor és Orbán Balázs támogatta az MSZP módosító javaslatát a pedagógusbérek miniszterelnöki fizetéshez kötéséről, Orbán Viktor és a többi fideszes képviselő azonban nem, ezért miattuk nem kapott többséget a javaslat.

A kormány az RTL megkeresésére azt írta, hogy a szavazáson az említett két politikus véletlenül rosszul szavazott, véleményük a kérdés kapcsán megegyezik a Fidesz-frakcióéval; tehát szerintük sem érdemelnek magasabb béreket a pedagógusok. Közleményükben kiemelik továbbá azt is, hogy a hibát jelezték az országgyűlési jegyző felé.

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!