Megszavazták – A legnagyobb válság közepén emelik meg Orbán fizetését!

Egészen eddig kellett izgulnia Orbánnak, hogy vajon a kormánypárti többség megszavazza-e neki a brutális mértékű fizetésemelést az elmúlt évek legsúlyosabb gazdasági válságának közepén. Spoiler: Igen!

Az Országgyűlés keddi ülésén tárgyalták meg a Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter által benyújtott salátatörvényt, mely az “Egyes törvényeknek a honvédelemmel, a gazdaságfejlesztéssel, valamint a kormányzati igazgatással összefüggő módosításáról” címet viseli, és melyben Orbán Viktor fizetésének emelése az egyik fő téma – számolt be róla az index.

A kormánypárti többség által most elfogadott törvényjavaslat szerint, “a miniszterelnök havi illetményének összege megegyezik az Országgyűlés elnöke – az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény szerinti – tiszteletdíjának összegével”, tehát a miniszterelnök tiszteletdíja mostantól nem bruttó 1,5 millió forint lesz hanem havi 3,5 millió, melyhez jön még az 1,3 milliós képviselői díja is,

így Orbán ezentúl havi bruttó 4,8 millió forintot vihet majd haza!

A törvényjavaslat másik igencsak furcsa eleme, hogy ezentúl majd Orbán kénye kedve szerint szabhatja meg a miniszterek, államtitkárok, kormánybiztosok, miniszterelnöki biztosok és a miniszterelnöki megbízottak illetményét is.

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!