Orbán kezdhet aggódni – Csendes forradalom kezdődött Európában!

Az elmúlt hét rendkívül sok változást lengetett be az európai politikában, mely az egységes álláspontokat és az európai értékeket erősíti, ugyanakkor az unióellenes erőket bomlasztja.

Természetesen az Orbán-kormánynak kedvezőtlen fejleményekről nem számolt be az állami média, és a fideszes sajtóalapítvány kiadványai sem hozták részletes tudósításokban a címlapon, pedig olyan jelentőségű változások kezdődtek el a héten az Európai Parlamentben, amelynek Ujhelyi István szerint mindannyiunk életét pozitívan fogja befolyásolni.

Az MSZP EP-képviselője nyílt levelében kiemeli, hogy ezeket a forradalmi hatású lépéseket a Fidesz természetesen megpróbálta megakadályozni;

de szokás szerint az Európa-ellenes kisebbséghez szorulva maradtak,

a strasbourgi plenáris jelentős többsége ugyanis elfogadta a radikális változtatásokat szorgalmazó parlamenti dokumentumot.

Az Európai Parlament eheti plenáris ülésén szavaztak egy határozatról, amely a jelenlegi és közelmúltbeli válságokra való tekintettel változtatásokat szorgalmaz az uniós szerződésekben.

  • Eszerint vészhelyzetben vagy szankciók kivetésekor a szavazás során az egyhangú többség helyett elegendő lenne a minősített többség is.

Ujhelyi hozzáteszi, hogy ez a változtatás azok ellen a tagállamok ellen szól, amelyek akár hátsó szándéktól vezérelve is, de gátolják az egységes, vagy legalábbis többségi fellépést adott helyzetben.

  • A javaslatok között szerepel az is, hogy meg kell erősíteni az unió alapértékeit védő eljárást és egyértelműsíteni kellene a jogsértések megállapításának módját, valamint következményeit;
  • illetve, hogy az Európai Parlament kapjon jogszabály-kezdeményezési, módosítási és visszavonási jogkört, a költségvetési eljárás során pedig teljes jogú társjogalkotóvá válhasson.

A szocialista politikus nyílt levelében ír az Európai Egészségügyi Unióban való előrelépésről is, melyet teljes egészében ide kattintva olvashatnak el.

Az Európai Parlament ezen a héten elfogadott állásfoglalása tényleg egy fontos mérföldkő, amely forradalmi változások kezdőpontja lehet. Az út még hosszú és göröngyös, de bizakodásra adhat okot, hogy az európai polgárok által közvetlenül megválasztott EP-képviselők jelentős többsége támogatta ezt a csomagot; ez érdemi társadalmi támogatást is feltételez – emeli ki Ujhelyi, aki szerint szomorú, hogy az egykor harcos Európa-párti Fidesz mára összebútorozott az Európa-ellenes hőbörgőkkel és ilyen fontos kérdésekben is inkább a progresszivitás ellen szavaz.

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!