Fellobbant a szikra: polgári ellenállás indult, elmaradhat az érettségi?

Orbán

A Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium 58 pedagógusa az intézmény Facebook-oldalán jelentette be, hogy mivel minden jogszabályi lehetőségüket megvonták az elégedetlenségünk kifejezésére, akár egzisztenciális kockázatok árán is a polgári ellenállás eszközéhez nyúlnak.

Ez az első iskola, ahol nagy számban, akár a kirúgás kockázatával is dacolva vállalták a polgári ellenállást. Ez azt jelenti, hogy az itthon hétköznapi megfogalmazás szerint polgári engedetlenségnek nevezett, Magyarországon ritkán alkalmazott eszköz a következő lehetőségeket tartalmazza a tanárok számára:

  • A tanórák megtartásának megtagadását,
  • minden iskolán kívüli, eddig tanárok vezette programoktól való távolmaradást,
  • az érettségiztetés megtagadását,
  • minden adminisztratív teendőnk (pl. naplóvezetés, bizonyítvány hitelesítés) felfüggesztését.

Minderre azután került sor, hogy a tavaszi pedagógus megmozdulások után az újonnan felálló kétharmados Fidesz többség a használhatatlanságig korlátozta a sztrájkjogukat, illetve konkrét szankciókkal kezdte el fenyegetni a polgári ellenálláshoz esetleg folyamodó magyar pedagógusokat. Ezeket a jogszabályokat Novák Katalin minden habozás nélkül azonnal ellenjegyezte. Ha a mozgalom széles körben elterjed, a tanév végén

komoly gondokkal szembesülhet a kormányzat, akár az érettségi is elmaradhat

egy-egy iskolában, a hiányzó tanárok miatt. Az látszik, hogy sok helyen már a kirúgással való fenyegetőzés sem vezet semmire, hiszen a mostani rendszer a rendszer a tanárokat olyannyira megalázza, kizsigereli és  szegénységbe taszítja, hogy sokan máée megváltásként értékelik a pályaváltást.

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!