A Néppárt válaszolt Orbánnak: Örülünk, hogy kivágtunk, Putyin pártjában lenne a helyed

Hiába próbálkozott többször találkozni Navracsics Tibor Manfred Weberrel, az Európai Néppárt frissen megválasztott elnökével a pártcsalád rotterdami kongresszusán, Weber nem kért a fideszes politikusból

írja az Euronews.

Navracsics, az ötödik Orbán-kormány uniós pénzekért felelős minisztere a KDNP-s tagságát aktiválva látogatott a holland városba, azzal a kimondott céllal, hogy újra “közelebb hozza egymáshoz a Fideszt és az EPP-t”. Az Euronews értesülése szerint az EPP azonban nem kért Orbánékból, sőt, örömét fejezte ki, hogy a Fidesz tavaly – a kirúgását megelőzve – kilépett a közösségből.

Bár eddig is torkig voltak a Fidesszel, a héten újra kiborult a bili, amikor Orbán – felrúgva a hétfői olajembargóról szóló politikai megállapodást – szerdán vétót lengetett be, hogy lezsarolja Kirill pátriárkát, az orosz ortodox egyház háborús uszító vezetőjét az EU szankciós listájáról. Donald Tusk, az EPP leköszönő elnöke az eset kapcsán úgy fogalmazott:

Az értékeinkért folyó háború több fronton zajlik, a saját politikai családunkon belül is. Putyinnak és a filozófiájának sok képviselője van Európában. Ezért ma világosan látszik az, mennyire fontos volt az a döntésünk, hogy búcsút mondtunk Orbán Viktornak, aki konzisztens módon védi a Kremlt és népszerűsíti az új illiberális demokráciát, ami tulajdonképpen az autoriter állam egy új változata. Ez nem volt könnyű döntés. Hónapokon át győzködtem arról a vezetőinket, hogy ezt kell tenni. És ha nincs Manfred Weber elkötelezettsége és segítsége, akkor ma egy nagyon nehéz problémával néznénk szembe.

Az Euronews beszámolója szerint megválasztása után Weber szintén köszönetét fejezte ki Tusk felé a Fidesz eltávolításáért: “Az Ön erős vezetése alatt lezártuk az Orbán Viktor-fejezetet. Ma pedig mi hordozzuk a demokrácia, a független igazságszolgáltatás és a korrupció elleni harc zászlaját.”

Talán Tusk és Weber nyilatkozatánál is beszédesebb azonban az EPP külügyi szóvivőjének pénteki nyilatkozata, ami jelzi, milyen a pártszövetségen belüli hangulat a Fidesszel szemben, és egyben mekkora eséllyel indul Orbán, hogy visszanyerje magát a párt kegyei közé. Michael Gahler azt mondta:

Ez nem konzervativizmus, hanem szemérmetlenség. Örülök, hogy kivágtunk téged a Néppártból. Inkább az Egyesült Oroszország Pártban van a helyed!

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!