“Nem lehet annyi alkoholt inni” – Zacher Gábor darabokra szedte Marsi Anikóékat

Csúnyán leoltotta a TV2 Orbán mellett kiálló műsorvezetőit Zacher Gábor

szúrta ki a Hírklikk.

Emlékezetes, a TV2 munkatársai a választás előtt testületileg hűségesküt tettek Orbán Viktorra. A toxikológus most erről is elmondta a véleményét Gálvölgyi János klubrádiós műsorában.

Zacher kifejtette: fontos a szakszerű, de azért a hétköznapi ember számára is érthető tájékoztatás. Gálvölgyi megkérdezte Zachert, hogy bosszantja-e, vagy csak legyint, amikor a Covid-járvány kapcsán össze-vissza beszélnek különböző emberek, mert “annyi szakértő lett, mint a futballban”. Zacher úgy válaszolt, nem mindegy, mit mondanak ezek az emberek, mert figyelnek rájuk, mint például a vírus- és oltástagadókra, akik jelentős népszerűségre tettek szert a közösségi médiában. “Nagyon fontos, hogy a valóságról beszéljünk az embereknek és úgy beszéljünk, hogy ezt meg is tudják érteni” – fogalmazott a szakember.

Majd ennek kapcsán megjegyezte: manapság a sportműsorokon kívül mást nem néz a televízióban, a közelmúltban pedig arra is rájött, hogy

nem lehet annyi alkoholt fogyasztani, hogy az ember a TV2 műsorát is tudja nézni“.

Zacher úgy fogalmazott, a TV2 műsorvezetőinek nyilvános, Orbán Viktor melletti hűségesküjükön “hihetetlenül kiakadt”, szerinte “az ilyenfajta propagandizmust nem szabadna a képernyőre engedni”.

A teljes felvételt ITT lehet meghallgatni.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!