Ebből botrány lesz: Magyarország felől érkezhetett a Zágrábban becsapódó orosz drón

Magyarországon keresztül érkezhetett az orosz katonai drón, amelyik éjjel lezuhant Zágrábban

írja a hvg.hu horvát sajtóértesülésekre hivatkozva.

Amit eddig tudunk: azonosítatlan tárgy zuhant le a Jarun-tó mellett Zágráb központjában, amit robbanás hangja is kísért. A helyszínen három méter átmérőjű kráter keletkezett, ahol egy katonai gép nagyobb darabját találták meg.

A horvát kormány péntek délelőtti tájékoztatása szerint

egy orosz gyártmányú TU-141-es robotrepülőgép zuhant le, mely a magyar légtérből érkezhetett Zágrábba.

A gép 700 km/h sebességgel lépett be a horvát légtérbe, 1300 méter tengerszint feletti magasságban.

Zoran Milanovic horvát elnök szerint a gép több mint 40 percig repült Magyarország felett, Horvátország légterében kevesebb mint hét percig. Személyi sérülés szerencsére nem történt. A pilóta nélküli gép Ukrajna felől érkezhetett a térségbe.

A horvát elnök szerint egyelőre úgy tűnik, nem Horvátország ellen irányult az akció. Milanovic elmondta, vizsgálják, hogyan lehetséges, hogy egy repülőgép

több, mint egy órát tölt egy NATO-tag légterében, és senki sem vette észre.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!