Fellázadt Orbán ellen egy lengyel konzul: Védhetetlen, amit a magyar kormány művel

Lemondott posztjáról Magyarország szczecini tiszteletbeli konzulja, Artur Balazs

– a hírről Hadházy Ákos számolt be a Facebook-oldalán.

A távozás okának Artur az Orbán-kormány orosz-ukrán háború ügyében képviselt “védhetetlen álláspontját” jelölte meg.

Hadházy az esetről egy birtokába jutott levélből szerzett tudomást, melyben a konzul arról számolt be, elfogadhatatlannak tartja, hogy a Fidesz nem állt ki határozottan Ukrajna mellett, illetve Putyin ellen, sőt, ehelyett Ukrajna felelősségét firtatja.

A magyar nagykövetség azt írta haza Budapestre, hogy a tiszteletbeli konzul szerint a magyar kormány szégyene az ő saját megítélését is nagyban rontaná Lengyelországban. Így Magyarország egy fontos, Lengyelországban ismert, köztiszteletben álló és rendkívül befolyásos barátot veszített. A varsói nagykövetség szerint a lépés valószínűleg üzenet a lengyel kormánypárt vezetőitől is

– írta Hadházy, aki szerint Orbán “nagy stratégiai nyugalommal sodródik a teljes elszigeteltség felé, ahol egyetlen barát marad, az őrült és gátlástalan orosz diktátor”. Hozzátette: “Közösen prüszkölhetnek majd az összeomlott forint és rubel, az összeomlott orosz-magyar gazdaság felett. Mi viszont egy hónap múlva dönthetünk, hogy merre megyünk. NYUGATRA MENJÜNK, NE KELETRE!”

A konzul levele a posztban tekinthető meg:

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!