Kőkemény üzenetet küldött az ukrán válság kapcsán Orbán Viktornak Gyurcsány Ferenc. A DK elnöke Facebook-oldalán emlékeztett: az oroszok korábban már négyszer megígérték, hogy elismerik Ukrajna határait, ebből egyszer Budapesten, most mégis bevonultak katonákkal, harci járművekkel az ország területére.
“Mit szólnál hozzá, ha valamelyik szomszédos ország bevonulna két magyarországi megyébe, mert azok függetlennek kiáltották ki magukat, és most jön a szomszéd fenntartani a békét? Ugye elzavarnád a francba őket, nemzethalálról szónokolnál és harcba hívnád a nemzetet. Most meg kussban vagy. Teszel te a Kárpátalján élő magyarokra, a nemzetközi jogra, a becsületre“
– üzente a miniszterelnöknek Gyurcsány, hozzátéve: Orbán kiröhögtetette magát, amikor arról beszélt, miatta nem lesz háború Ukrajnában, miközben bevonultak az oroszok.
“Oroszország Putyin vezetésével agresszor lett. Rablóállam. Dörgölőznél még egy kicsit? Mert szereted az erőt. Ha félnek tőled. Gondolom, most egy darabig csendben leszel. A szégyen csendjében. Aztán lassan vedd le Putyin fényképét a falról! Tegyél tükröt a helyére! Nézz bele! Mit látsz?“
– írta a DK elnöke.
Gyurcsánynak eléggé a bögyében van az utóbbi napokban a miniszterelnök, tegnap Iványi Gábor vegzálása kapcsán is keményen odaszólt Orbánnak:
Gyurcsány kegyetlenül beolvasott Orbánnak: Iványi Gábor egy fáradt sóhaja többet ér, mint ti
Mi a véleményed? Ide megírhatod!