Kiadták a kilövési engedélyt Hadházy Ákosra: teljesen tönkre akarják tenni az életét

Az utóbbi évek talán legaljasabb lejáratókampánya van kibontakozóban Hadházy Ákos ellen. A független képviselőt először egy internetes blog vádolta meg azzal, hogy 2005-ben bántalmazta a nevelt fiát. A “hírt” később a teljes kormánysajtó átvette, forrásként a blogra hivatkozva, melyről a tartalmat azóta törölték.

Hadházy most a Facebook-oldalán egy videóban cáfolta a vádakat. Elmesélte, hogy az állítólagos ügy részletei a 2000-es évek közepére nyúlnak vissza, egy családi nyaralásra, ahol a nevelt fia csúnyán megsérült egy baleset következtében (a szállás folyosóján való futkározás közben elesett, és beverte a fejét). Hadházy szerint a gyereket orvos is megvizsgálta, szerencsére nem történt nagyobb baj.

A nevelt fiú vérszerinti apja később azonban feljelentést tett az eset miatt.

Hadházy magyarázata szerint ennek az lehetett az oka, hogy a férfi nem bírta elfogadni, hogy volt felesége új párt talált magának Hadházy személyében. Hangsúlyozta: a férfi feljelentését alaposan kivizsgálták, és elutasították, semmilyen elmarasztalás nem keletkezett az ügyben.

A képviselő azt is elmondta: az esetről a papírok a szekszárdi polgármesteri hivatal gyámügyénél állnak rendelkezésre, így “a dokumentum hozzáférhető a helyi Fidesznek”.

Hadházy jelezte:

nem lepi meg, hogy előásták az ügyet, olyannyira számított rá, hogy már szeptemberben elkészítette a videót, amiben cáfolja a vádakat.

Érdemes megnézni a teljes videót:

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!