Medgyessy Péter elárulta a titkot: Így győztem le Orbánt a választáson

Ha a sikerem kulcsát kérdezi, nem volt nagy titkom: a 2002-es miniszterelnök-jelölti vitát megelőzően Orbánt mindenki túlbecsülte, engem meg mindenki alábecsült. Ő a vártnál gyengébben szerepelt, én jobban. Magamhoz ez számít. A vita előtt egyetlen ember véleményét kértem ki, egy közismert tévés személyiségét. Ő azt mondta, „aki nagyon erősen győzni akar és az látszik is, az veszíthet

– így magyarázta Medgyessy Péter volt kormányfő, szerinte miért sikerült legyőznie Orbán Viktort és a Fideszt 2002-ben.

A volt miniszterelnök a Magyar Hangnak adott interjút. Az interjúban kifejtette: a 2002-es és a jelenlegi politikai helyzetet nem lehet összehasonlítani, mert akkor nagyjából kiegyenlítettek voltak az erőviszonyok, most pedig a Fidesz erőforrásai minden szempontból “összehasonlíthatatlanul nagyobbak”. Márki-Zay Pétert azonban még így is a legesélyesebb kihívónak tartja, de szerinte “még sokat kell tanulnia”.

Medgyessy az interjúban a Fidesz keleti nyitás politikájáról, Szijjártó Péterrel és a Fidesszel való viszonyáról, és arról is beszélt, milyen tanácsot adna Márki-Zaynak, ha kormányra kerülne. A volt miniszterelnök szerint ő ott követte el a hibát, hogy túlságosan a kormányzására koncentrált, nem egyeztetett eleget az “elvileg” mögötte álló pártokkal, és nem tulajdonított nagy jelentőséget a háta mögött történő szervezkedésnek. Ezért Márki-Zaynak is azt javasolta, hogy folyamatosan egyeztessen a frakciókkal, és legyen éber.

További részletek a Magyar Hangban.

(Telex nyomán)

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!