Leleplezték Orbán tervét – Semmit sem ér a bejelentett kedvezmény!

Orbán Viktor nagyvonalúan bejelentette, hogy a kormány fixálja az egyes élelmiszerek árát, de ez az intézkedés valójában még így is kevés.

A szakértők szerint hiába kötötte ki a kormány, hogy a boltoknak az október 15-ei árat kell a megjelölt élelmiszereknél alkalmazniuk, az így fellépő veszteséget a kereskedők átháríthatják a vásárlókra úgy, hogy más élelmiszerek árát növelik meg!

Ráadásul ezzel a lépéssel Orbánék nem tudták mérsékelni a rekord magas inflációt,

ez csupán egy választás előtti látszatintézkedés, ami valós megoldást nem jelent az embereknek.

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő a közösségi oldalán tette közzé azt a képet, mely egy németországi élelmiszerboltban készült. A bejegyzés szerint ott egy átlagos étolaj nem akciós ára mindössze 1,39 euró, azaz kevesebb mint 500 forint!

Az ellenzéki képviselő kiemeli:

az Orbán által bejelentett lépésnek köszönhetően Magyarországon így is több mint 700 forintba fog kerülni egy liter étolaj!

“Az infláció oka nem a kereskedelmi láncok kapzsisága, hanem a kormány elhibázott gazdaságpolitikája. A gyenge forint, a 27 százalékos ÁFA, a kiskereskedelmi különadó” – írja Hadházy, majd hozzáteszi, hogy szerinte a hatósági keménykedés helyett meg kell szüntetni az esztelen pénzszórást, felszámolni az állami korrupciót és felelős gazdaságpolitikát kell végre folytatni!

Orbánék nem kívánnak érdemi lépéseket tenni azért, hogy egy élhetőbb Magyarország jöjjön létre, maximum annyit tesznek, hogy a nehézségeket áthárítják a kereskedőkre. Ezt bizonyítja, hogy korábban utoljára 2009-ben csökkent az egyes élelmiszerek áfája, akkor az MSZP 18 százalékos kulcs alá sorolta a tejet, tejtermékeket valamint a kenyeret és a péktermékeket.

Az ellenzéki párt 2010 óta összesen 9 alkalommal kezdeményezte az alapvető élelmiszeráfa 5 százalékra való csökkentését, azonban ezt a javaslatot az elmúlt 12 évben a Fidesz-KDNP sorra leszavazta!

 

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!