A hajléktalanság peremére került egy fiatal tanár. Most nyílt levelet írt Orbánnak

A pályakezdő pedagógus nyílt levelét a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) tette közzé a Facebook-oldalán. A gimnáziumban dolgozó tanár azért címezte Orbán Viktornak a levelét, mert egykor a miniszterelnök édesanyja is tanár volt, ezért azt remélte, Orbán legalább ezért elolvassa, elgondolkodik rajta.

A döbbenetes írásban a tanár elmesélte, hogy tavaly végezte el a 6 éves egyetemi képzését (összehasonlításképp: a jogi egyetem 5 év). Kétszakos tanári mesterdiplomával, két nyelvvizsgával és hatalmas lelkesedéssel lépett a pályára. Persze azt mindig is tudta, hogy

tanárként nem leszek gazdag, de nem is vágytam soha semmiféle luxusra, én csak egy nyugodt, tisztességes életet szerettem volna“.

Az egyetem elvégzése után jött a feketeleves: ki kellett költöznie a viszonylag olcsó kollégiumból, ahol addig lakott,

most pedig a hajléktalanság fenyegeti.

2021-ben pályakezdő tanárként ugyanis havonta mindössze nettó 160 ezer forintot keres (a 15 ezres pótlékkal együtt), ebből kell megoldania a lakhatását.

Jelenleg egy penészes, szuterén, 17 négyzetméteres lakásnak nevezett pincében él havi 70 ezerért.

Fűtése sincs, csak elektromos, ami úgy megnyomja télen a rezsiköltségeit, hogy havonta 50 ezer Ft-ot kell fizetnie, miközben így is csak 19-20 fok van a lakásban. A 160 ezres keresetéből tehát 120-at visz el a lakhatás, a maradék 40 ezerből él: ebből kell étkeznie, öltözködni, tömegközlekedni, tusfürdőt/fogkrémet/gyógyszereket/minden egyebet megvásárolni. Karácsony előtt megbeszélte a családjával, ismerőseivel, hogy ne készüljenek neki ajándékkal, mert nincs olyan helyzetben, hogy ő is tudjon.

Szinte kizárólag üres tésztán/rizsen élek, mert másra nem futja, akárhogy spórolok. Előfordult már, hogy a tanári wc-ből hoztam el egy wc-papírt, mert nem volt pénzem otthonra venni. Az egyetlen csizmám úgy néz ki, mint egy hajléktalané, de nincs pénzem újra. Volt már olyan, hogy csak azért mentem el egy kiállításmegnyitóra, hogy ott jóllakhassak végre pogácsával. Ha jelenleg jönne egy váratlan nagyobb kiadás az életembe (a nagyobb az én esetemben 20 ezer Ft feletti összeget jelent), akkor nem tudnám megoldani. Vagy pedig utcára kerülnék

– írta a levélben.

Hozzáteszi: mindezek után kellene kiegyensúlyozott tanárként teljesítenie az iskolában, miközben minden percben rettegés az élete, hogy hogyan éljen túl pénz nélkül. Elmesélte, miből áll egy napja: 7:45-től órát tart, legtöbbször 14:05-ig az iskolában van (ha faktokat tart, akkor 16:00-ig), majd hazaérve legalább napi 4-5 órát készül másnapra. Pályakezdőként szerinte nem lehet máshogy, mert még nincsenek bevált, kipróbált feladatok, mindent most kell először megcsinálni. De nem csak az órákból áll az élete: ott vannak az órákra készülések, dolgozatok összeállítása, dolgozatok kijavítása, rengeteg adminisztráció, szülői értekezletek, fogadóórák, folyosói ügyeletek, rengeteg helyettesítés (ami ugye heti 6, havi 30 alkalomig fizetetlen), gyerekek kísérése programokra munkaidőn kívül is, iskolai műsorok összeállítása-betanítása (természetesen a munkaidőn kívül).

Egyszer összeírta egy héten keresztül, mennyi munkája van az iskolában és az iskolához kapcsolódó feladataiban: 57 óra.

57 órás heti munkaidőért kap havi 160 ezres fizetést. Ez nettó 701 Ft-os órabér.

Kiemelte: tanárként semmi segítséget nem kapnak. Nincs ruhapénz, nincs év végi jutalom, nincs cafeteria, nincs a világon semmi pluszjuttatás. Nincs semmi szociális védőháló alatta, hiába dolgozik szívét-lelkét beleadva, “a hajléktalanság peremén egyensúlyozik”.

Emlékeztetett: a 2022-es évtől szinte mindenkinek 20%-ot emelnek a fizetésén. Kivéve a tanárokat, ők ugyanis csak 10%-os pótlékemelést kapnak. Felteszi a kérdést: miért ér az ő munkája gimnáziumi tanárként ennyire keveset? Egy azonos végzettségi szinten lévő bölcsődei dolgozó 100.000 Ft-tal többet kap a munkájáért. Miért? Egy szintén az államnak dolgozó vasutas/buszsofőr/irodai munkás miért ér ennyivel többet a tanároknál?

Tisztelt Miniszterelnök Úr! Az Ön édesanyja pedagógusként is dolgozott. Ha most lenne az Ön édesanyja fiatal tanár, tőle is sajnálná a tisztességes megélhetéshez szükséges fizetést?

– zárja levelét a kétségbeesett pedagógus.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!