Dől a lé – Újabb sportberuházást valósít meg a kormány (külföldön)!

Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

A MTI közlése szerint, csütörtökön Szijjártó Péter Budapesten fogadta Novák Károly Eduárdot, Románia sportminiszterét, majd a tárgyalást követően közös sajtótájékoztatót tartottak.

Szijjártó azon kiemelte:

Magyarország a jövőben is támogatni fogja a sportinfrastruktúra fejlesztését Erdélyben és Székelyföldön,

mivel hazánkban a sport nemzeti ügynek számít, annak támogatása és fejlesztése stratégiai kérdés, ugyanis egy nemzet annál egészségesebb, minél többet sportol.

A miniszter hangsúlyozta, hogy a magyarországi beruházások mellett a kormány mindig is nagy figyelmet fordított a határon túli magyar közösségek sportfejlesztéseire is, és ez a jövőben is így marad.

Ennek keretében eddig mintegy 30 milliárd forint értékben segítették az infrastruktúra fejlesztését Erdélyben és Székelyföldön, így tavaly magyar támogatással épülhetett meg a Sepsi OSK stadionja, valamint újabb jégkorongpályát adtak át Marosszentgyörgyön.

A tájékoztatás szerint, a kormány idén is nagyszabású fejlesztéseket tervez a határon túl, a magyar adófizetők pénzéből,

ennek révén pedig megépül majd a Partium Labdarúgó Akadémia Szatmárnémetiben és a Székelyföldi Jégkorong Akadémia kollégiuma is Csíkkarcfalván; illetve az Orbán-kormány még működési támogatást is biztosítani kíván a magyar költségvetés kárára számos erdélyi sportklubnak, többek között a gyergyószentmiklósi ökölvívóknak és a csíkszeredai futballistáknak.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!