Célkeresztben a “szerencsés” polgármester – Nyomozás is indult ellene!

Forrás: Facebook.com / Hadházy Ákos

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő számolt be arról a közösségi oldalán, hogy Kompolt polgármestere újabb gyanús ügyletbe keveredett.

Korábban akkor került a reflektorfénybe Balázs Zoltán polgármester, mikor fényűző életét azzal próbálta kimagyarázni, hogy többször is sikerült a lottón nyernie:

“A skandináv lottón háromszor volt hatosom, az ötös lottón kétszer négyesem, és sikerült már a Joker-telitalálat is. Tavaly több tízmillió forintot nyertem”

– nyilatkozta korábban Balázs a Blikknek.

Sőt, egyszer azzal sikerült felhívnia magára a figyelmet a kompolti polgármesternek, hogy a 40. születésnapján egy meztelen nőn „tálalták fel” a tortáját. Az esetről Balázs Zoltán akkor azt nyilatkozta, hogy szerinte “lehet vitatni, ez jó ötlet volt-e”, de vállalja a dolgot, mivel elmondása szerint nagy rajongója a női nemnek.

Hadházy Ákos most arról posztolt, hogy gyanús túlárazással juthatott hozzá a falu ahhoz a kistraktorhoz, melyet a Borsod Agroker értékesített. A független politikus szerint a cég tulajdonosa “annak a Zsiga Marcellnek az édesapja, aki évekig a Szerencsejáték Zrt. egyik vezetője volt és most is Marketing és Kommunikációs igazgató”.
(Zsiga Marcell volt korábban az a fideszes képviselő, aki kijelentette, hogy 47 ezer forintból meg lehet élni Magyarországon!)

A független képviselő nyomozásából kiderül, hogy a falu bruttó 13,3 millió forintért vásárolta meg az említett cégtől a kistraktort, de ugyanannak a kereskedőnek a honlapján ugyanaz a jármű 9,3 milliós listaáron szerepel,

tehát a listaárnál 4 millió forinttal drágábban sikerült csak megvásárolniuk!

Hadházy bejegyzésében kiemeli, hogy az ügyben megtörtént a feljelentés és a nyomozás is folyamatban van, illetve hozzáteszi, hogy “a kiskirály polgármesterek között kitűnik a kompolti, de sajnos egyáltalán nem egyedi eset. A Fidesz falusi hálózatát a több ezer megvásárolt, vagy megzsarolt polgármester adja.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!