Ilyen egy jogállamban elő sem fordulhatna – Így tartja fenn a hatalmát Orbán!

Polt

Korábban elképzelhetetlen lett volna, hogy bűncselekménnyel vádolt emberek üljenek a parlament padsoraiban, és ők döntsenek az ország sorsáról, mára azonban ez az Orbán-kormányban megszokottnak mondható.

Legutóbb Völner Pál keveredett korrupciós botrányba, ám azon kívül, hogy megvonták tőle a mentelmi jogát, nem sok minden történt a kormánypárti politikussal.

A Népszava most arról számolt be, hogy többszöri megkeresésre sem volt hajlandó elárulni a Központi Nyomozó Főügyészség, hogy miért lehet még mindig szabadlábon Völner.

Bár a korrupcióval vádolt Fideszes politikus rendszeresen fogadott el kenőpénzt a végrehajtói kar elnökétől, Schadl Györgytől, a Főügyészség csupán annyit lépett az ügyében, hogy tavaly december közepén gyanúsítottként kihallgatták.

Sőt, mivel az ügyészség nem rendelte el a képviselő letartóztatását, így ő továbbra is szavazhat, felszólalhat és még törvényt is javasolhat az országgyűlésben!

De nem Völner az egyetlen akinek az ügyében Polt Péter hivatala rendkívül lassan, vagy egyáltalán nem is lép. A kormánypárt padsoraiban továbbá fellehető Simonka György, Boldog István és Szabó Zsolt is, akik vélhetően azért lehetnek még mindig szabadlábon, mert másképp nem tudná fenttartani Orbán a hatalmát!

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!