Orbán kezdhet aggódni – Az EP-képviselő szerint 2022-ben minden megváltozik!

Ujhelyi István az MSZP EP-képviselője a közösségi oldalán tette közzé vasárnapi nyílt levelét, melyben kifejti, hogy az idei évben minden megváltozhat.

Az európai politikus szerint így vagy úgy, de semmi nem marad a régi:

jelentős, alapvető morális változáson fog átmenni az ország, és ezt nem lehet elkerülni!

Visszaemlékezve az elmúlt időszakra, Ujhelyi szerint bebizonyosodott, hogy milyen törékeny az egészségünk és milyen törékeny az egészségügyünk. Korábban bele sem gondoltunk, hogy egy mikroszkopikus méretű vírus képes elragadni sokezer embert, megcsonkítani családokat, térdre kényszeríteni a komplett világunkat, gazdaságunkat, megváltoztatni az egész életünket.

Bebizonyosodott, hogy olyan globális fenyegetésekkel állunk szemben, amelyeket kizárólag kuruckodó, önálló válaszokkal nem lehet legyőzni. Együttműködve, kellő alázattal és odafigyeléssel az emberiség viszont még mindig mindenre képes; ha akarja.

A 2022-es év egyik legfontosabb feladata lesz, hogy folytatódjon az a folyamat, melynek révén kiszélesedhet az Európai Egészségügyi Unió, és azzal elérhetővé válhatnak minden európai polgárnak – kiemelten a magyar nemzet tagjainak – a minőségi és biztonságos közegészségügyi szolgáltatások.

Ebben, ahogy sok minden másban sem, a jelenlegi kormányra sajnos nem lehet számítani,

így ha az Orbán-kormány kerül újra hatalomra, akkor ennek magyarországi megvalósulása is veszélybe kerülhet!

A Fidesz-kormány az elmúlt időszakban bebizonyította, hogy számukra a nemzet egysége, a nemzet jóléte és jól léte csak sokadrangú kérdés, a szűk elitjük érdekei mindig előbbre valók voltak az ország átfogó érdekeinél – írja Ujhelyi, aki szerint végtelenül szomorú, hogy azzal a korlátlan felhatalmazással, amelyet a magyar emberektől megkaptak, nem egy békés, mindenki számára élhető és egyre gyarapodó országot építettek, hanem egy gyűlölködő, folyamatos háborúra trenírozott, csak egy szűk elit gazdagodását kiszolgáló országot formáltak.

A Fidesz legnagyobb bűne valójában ez:
nem élt, hanem visszaélt egy történelmi lehetőséggel.

Hamarosan újabb választás előtt áll majd az ország, a kérdés pedig végtelenül leegyszerűsödött: hagyjuk-e még, hogy egy pökhendi kör folyamatos gyűlölködésben tartsa a nemzetet csak azért, hogy közben zavartalanul lophassa el annak vagyonát és értékeit.

A szocialista politikus nyílt levelében kifejti, hogy az idei választás arról szól majd, hogy akarunk-e végre normális közegben, a nemzetet nem szekértáborokra osztva, hazánk közös nagy ügyeiben konszenzusra jutva élni, vagy hagyjuk, hogy ez a néhány fős műanyag-arisztokrácia tovább húzzon le mindannyiunkat a hígfolyós dagonyájukba.

Az EP-képviselő szerint azonban vannak olyanok, akik azt mondják: jobb lenne, ha Orbánék csak minimális többséggel, de maradnának még egy kicsit a hatalomban, hagy omoljon inkább rájuk az adósságba fullasztott, feneketlen oligarcha-rendszerrel terhelt egész építmény és temesse be az átfogó népharag a NER-maffia utolsó maradványait is.

Szerinte ez egy teljesen legitim érvelés, talán van is benne ráció, ugyanakkor, azt gondolja, hogy Magyarországnak nincs egyetlen perc elveszíteni való ideje sem. Az elmúlt tíz év olyan mély és toxikus hatással volt a magyar nemzet életében, amelyet nem lesz módunk pusztán egy másik tíz év alatt helyre hozni. Orbánék nem csupán a haza vagyonát, de ellopták a haza békéjét is. Előbbit könnyebb lesz visszaszerezni, utóbbihoz talán már generációk kellenek.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!