Döbbenetes Orbánék bűnlajstroma – Ezek után már tényleg bukniuk kell!

Forrás: Orbán Viktor / Facebook

Elképesztő évet hagyunk magunk mögött. 2021-ben a Fidesz végleg letépte magáról a demokratikus álarcot, Orbán és társai már nem törődnek semmilyen látszattal.

Tóth Bertalan az MSZP társelnöke a közösségi oldalán tette közzé, hogy szerinte milyen bűnök róhatók fel az Orbán-kormánynak 2021-ben. Az ellenzéki politikus írásában kiemeli, hogy a fideszesek érzik a bukás veszélyét, ezért lapátolják ki magánalapítványokba az ország több ezermilliárdos vagyonát; ezért betonozzák be az embereiket a különböző stratégiai pozíciókba; ezért neveznek ki egy miniszternek is alkalmatlan fideszes kádert megalázó kapkodással köztársasági elnöknek.

Pár hónap múlva kiderülhet, hogy a fideszes kétharmadot bűnözők tartották fenn, hiszen több képviselőjük is a bíróságról vagy a rendőrségről jár be a Parlamentbe szavazni – írja Tóth, aki szerint Orbánnak már Simonka, Boldog és Völner korrupciós bukása sem számít, mivel ő már csak a hatalomba kapaszkodik remegve, nem törődve sem az országgal, sem pedig az emberekkel.

A szocialista politikus kiemeli, hogy Orbánt és a Fideszt nem érdekli a félrekezelt járvány, nem érdekli a csaknem 40 ezer halálos áldozat, és nem törődnek a munka nélkül maradt tízezrekkel sem.

Ők csak lopni akarnak és azt, hogy mindezt megúszhassák.

Ezért vásároltak használhatatlan lélegeztetőgépeket, ezért hagyták tönkremenni a teszteket, ezért tart most itt ez az ország.

Tóth az üzletekben tapasztalható brutális drágaságot is megemlíti, valamint azt, hogy soha nem volt ilyen gyenge a forint, miközben a Fidesz-kormány még mindig Európa legmagasabb, 27 százalékos áfáját szedi be az emberektől, és 2010 óta még a legkisebb fizetést, a minimálbért is megadóztatja!

Orbánék több mint harmincféle új adót tettek az emberek nyakába!

Az MSZP társelnöke néhány példát is kiemel, bár a listát hosszan lehetne sorolni: emelték a jövedéki adót, adót vetettek ki a cafetériára, bevezették a sárgacsekk-adót, emelték a munkavállalói adót és ránk szabadították a telekommunikációs adót.

A TÁRKI felmérése pedig azt bizonyította be 2021-ben, hogy a Fidesz szinte rárobbantotta az országra a szegénységet, mely szerint uniós szinten a magyarok háromnegyede szegénynek számít!

Olyanok élnek dolgozói szegénységben, akik naponta bemennek a munkahelyükre dolgozni! Olyan idősek nélkülöznek, akik végig gürcölték az életüket!

Orbánék is látják, hogy több pénz kellene az embereknek, ezért osztogatnak most hitelből.

Átlátszó kapkodás ez, hiszen a Fidesz 11 évig nem csinált semmit, tétlenül nézték az alacsony fizetéseket, és szó nélkül adták a megalázóan kevés nyugdíjat. A választás előtt kiszórt mostani egyszeri juttatások azonban ilyen árak mellett hamar elfogynak! Utána pedig mi lesz? Marad a drágaság, a Fidesz által felvett kölcsönök adóssága és a nélkülözés – írja Tóth Bertalan, aki szerint még erre a katasztrofális helyzetre is van megoldás. Úgy hívják: kormányváltás.

Az MSZP-nek pedig már konkrét és világos programja is van arra, miként lehet mindenkinek biztos megélhetést teremteni!

Több pénz kell az embereknek – és nem csak a választások előtt, hanem az év minden napján! Ezért a szocialista párt a duplájára emelné a családi pótlékot, adómentessé tenné a minimálbért, és sávosan csökkentené mindenkinek az adóját, aki a mediánbér, vagyis 330 ezer forint alatt keres. De a nyugdíjak számítását is megreformálnák, annak emelésébe beleszámítanák a fizetések emelkedését is, és kezdeményeznék, hogy a nyugdíjminimum legalább 70 ezer forint legyen!

Az MSZP kezdeményezné, hogy az alapvető élelmiszerek áfáját a jelenlegi 27 százalékról 5 százalékra csökkentsék, de még az álláskeresési támogatás összegét is legalább havi 100 ezer forintra emelnék és legalább 9 hónapig folyósítanák!

“Az esély itt van előttünk. A sikeres előválasztás megteremtette a kormányváltás lehetőségét: a pártok összefogásával mindenhol egyetlen valódi ellenzéki jelölt áll majd szemben a Fidesz jelöltjével. Mi készen állunk arra, egységben teremtsünk egy jobb országot. Ehhez már csak az Ön szavazatára van szükség” – írja bejegyzése végén Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!