Mozgalmas és eseménydús év áll mögöttünk – Összegeztük a 2021-es évet!

Alakul a Parlament 2018-ban / Kép: MTI

Az idei év sok váratlan fordulatot tartogatott a politikában, de sajnos a világjárvány is meghatározta az egész évünket.

Utóbbival kapcsolatban elmondható, hogy nem teljesített jól a magyar kormány: világviszonylatban az egymillió főre vetített halálozást nézve, az év utolsó napján is az első 5-ben vagyunk. Akármennyire is szeretné a Fidesz, ennek felelőssége alól nem bújhatnak ki.

Ezt korábban Orbán Viktor is elismerte, mikor arról beszélt, hogy az operatív törzs javaslatai alapján hoz döntéseket a járvánnyal kapcsolatban:

“Minden döntést a kormánynak kell meghoznia, következésképpen a felelősséget is a kormánynak kell viselnie, leginkább persze nekem. Ezt én vállalom is természetesen, mégiscsak ez a dolgom, mondhatnám, ezért kapom a fizetésemet.”

Ha pedig a belpolitikai helyzet elmúlt egy évét kellene összefoglalni, akkor azt a legjobban Harangozó Tamás, az MSZP országgyűlési képviselője által írt bejegyzéssel lehetne:

“A Fidesz – vélhetően érezve a közeledő választási vereségét – csúcsra járatta a korrupciót. Az elégtelen járványkezeléssel egyidőben a fideszes holdudvar nyerészkedett a járvány elleni védekezéshez szükséges eszközök beszerzéséből. Alapítványokba szervezték ki a közpénzeket. Látványberuházásokra pazaroltak milliárdokat ahelyett, hogy gazdaságélénkítő beruházásokról döntöttek volna.”

Szárnyal az infláció, mélyrepülésben a forint, és Orbánék az államadósságot növelve osztogatnak az utolsó pillanatokig.

Három olyan képviselővel biztosítják a kétharmadot a törvényhozásban, akik ellen eljárás indult korrupciós ügyekben” – emeli ki a szocialista politikus, aki szerint “Simonka György és Boldog István után a legnagyobb korrupciós botrányt Völner Pál igazságügyi államtitkár szolgáltatta, akiről kiderült, hogy pénzért cserébe intézkedett bizonyos ügyekben.

Ne legyenek kétségeink, mindez csak a jéghegy csúcsa. A különféle visszaéléseket szinte vég nélkül lehetne sorolni.”

Harangozó szerint azonban történtek előremutató dolgok is: Korábban sosem látott módon egységbe forrt az ellenzék, hogy közösen elzavarják a fideszes rezsimet. Sikeresen megvalósítottak egy kétfordulós előválasztást, ahol a választópolgárok döntöttek arról, kik méretik meg magukat az adott térség fideszes jelöltjével szemben.

Az MSZP országgyűlési képviselője bejegyzésében kijelentette: az ellenzék készen áll arra, hogy 2022-ben leváltsák a jelenlegi kormányt, melynek következtében végre fejlődhet az ország. “Gazdaságélénkítő beruházásokra, munkahelyteremtésre, a nyugdíjasok, pedagógusok, egészségügyi, honvédelmi és rendőri dolgozók helyzetének mielőbbi rendezésére, a fiatalok számára esélyteremtésre van szükség. Több ciklusra való feladat áll előttünk, amit a Fidesz az elmúlt 12 évben, kétharmaddal a háta mögött nem végzett el.” – írja Harangozó, aki szerint soha nem látott összefogásra van szükség.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!