Óriási a baj! Gigantikus megszorításokat jelentett be a kormány!

Kommunikációs vesszőfutásban van a kormány, minden téren próbálja azt a narratívát erőltetni, hogy a gazdaság jól teljesít, az eddig még soha nem látott pénzszórással pedig próbálja legalább a választásokig elfedni, hogy mekkora is a baj. Ám a kormányzati propaganda mögé látók jól tudnakolvasni a jelekből: nagyon nagy a baj az államháztartással.

Az infláció 14 éves csúcsra ugrását mindenki megérezte, nap mint nap tapasztaljuk, hogy ugyanabból az összegből egyre kevesebb kerül a kosárba. A forint árfolyamának a bedőlése pedig a hazai vállalkozók zsebéből húzza ki a pénzt, az MNB minden próbálkozása ellenére folyamatosan romlik a forint értéke. Bár minden híradásban elmondják, hogy a magyar gazdaság újraindítása sikeres: a gazdaság teljesítménye 6,1%-kal nőtt, azt mindig elfelejtik mondani mindezt egy 5,1 százalékos bukás után sikerült produkálni. Ennél is sokkal inkább árulkodó az államadósság helyzete, amely

idén százalékosan is, és összegében is a legnagyobb lett hazánk történetében!

Ennek ellenére úgy tűnik, a lovak közé dobták a gyeplőt, csak novemberben 1000 milliárd forint fölé kúszott az államháztartás hiánya, az észnélküli költekezéseknek köszönhetően. A kormányban is érzik a bajt, és váratlanul és gyorsan, minden előzetes bejelentés nélkül megjelent a Magyar Közlönyben

egy gigantikus méretű, 350 milliárdos megszorítási csomag!

A csütörtök esti közleményében a Pénzügyminisztérium bejelentette, hogy 350 milliárd forintnyi beruházást elhalaszt a kormány azért, hogy pótlólagos költségvetési tartalékot képezzen. Na persze, Orbánék mindig tudtak zsönglőrködni a szavakkal, most is kerülik a megszorítás kifejezést, helyette elkezdik magukat dicsérni, mert a közlemény szerint olyan jól dolgoztak, hogy már a magyar gazdaság teljesítményét kisebb mértékben szükséges állami beruházásokon keresztül is ösztönözni. Ha valamiért lehetne kommunikációs díjat adományozni, akkor ez a mondat rászolgál. Megpróbáljuk magyarra fordítani:

annyira jól dolgoztunk, hogy egy fitying sem maradt a kasszában, akinek pedig eddig nem jutott, hát most már nem is fog!

Az ország lakosságát most már azonban nem lehet megvezetni ilyen, és ehhez hasonló szófordulatokkal, a benzin és élelmiszerek ára mindenkinek ugyanazt mondja, itt valamit nagyon elcsesztek.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!