Karanténba zárta Orbánt Európa, a demokratikus világ szégyenpadjára került

Csütörtökön kezdődött a Biden-kormányzat által szervezett demokráciacsúcs, melyre 110 országot hívtak meg, és amelynek célja, hogy megoldásokat keressenek a demokráciát ért globális kihívásokra és a liberális demokrácia megerősítésére.

Biden az Európai Unióból egyedül a magyar kormányt nem hívta meg a rendezvényre, pedig még a lengyeleket is meghívta, akik a Fideszhez hasonlóan építik évről-évre le a jogállamot az országukban. Ennek oka egyes vélekedések szerint az lehetett, hogy a lengyelekre külpolitikai kérdésekben számíthat az USA, a NATO és az EU, Orbánék viszont Oroszoroszág és Kína trójai falovaként viselkednek.

A Politico témában közölt cikke szerint Biden célja a magyar kormány kizárásával az volt, hogy elszigetelje az egyre illiberálisabbá váló magyar miniszterelnököt a nyugati szövetségeseitől. Az amerikai elnök a lap szerint azt figyeli, “ugrik-e Orbán”, miután egyedül őt nem hívták meg a találkozóra, egyesek szerint viszont már annyira elvadult, hogy ez a példátlan diplomáciai fricska sem fogja érdekelni.

Mások szerint viszont Orbán eléggé a lelkére vette a kihagyást, ezt bizonyíthatja, hogy egy magyar diplomata Biden döntését

teljesen elhibázottnak nevezte, ami szerinte abból fakad, hogy Amerika tanárokra és diákokra osztja a világot“.

A lap emlékeztet: nem meglepő, hogy Biden Orbán orrára koppintott, elvégre évek óta kap a fejére, amiért elhallgattatja a sajtót, beleavatkozik az igazságszolgáltatásba és folyamatosan megsérti a kisebbségek jogait (legutóbb épp a szexuális kisebbségekét). Mindennek a tetejébe pedig szoros viszonyt alakított ki Moszkvával és Kínával, ami zavarja a NATO-szövetségeseket.

A Politico megszólaltatta Jeszenszky Géza volt külügyminisztert is, aki megalázónak nevezte Orbánra nézve az amerikaiak lépését. A volt diplomata nem ért egyet Bidenékkel, szerinte célszerűbb lett volna választás elé állítani Orbánt, hogy kivel van, a NATO-val és a demokratikus közösséggel, vagy Moszkvával és Pekinggel. Jeszenszky szerint Washington csak még jobban el fogja idegeníteni a demokratikus országoktól a magyar vezetőt, holott ez nem érdeke sem az Egyesült Államoknak, sem a transzatlani katonai szervezeteknek.

Egy név nélkül nyilatkozó amerikai illetékes szerint ugyanakkor csakis Orbán tehet arról, hogy nem hívták meg a csúcsra. A magyar kormány ugyanis mindenki másnál egyértelműbbé tette, hogy nem kér a liberális demokrácia alapjául szolgáló közös értékekből.

A magyar fél Biden lépésére hivatalosan trollkodással és obstrukcióval reagált. Gulyás Gergely még ki is oktatta demokrácia kérdésében az USA-t, mondván: nem Magyarországon hiszi azt a szavazók egyharmada, hogy a legutóbb választást elcsalták (ezzel azért vitatkoznánk – a szerk.)

A Politico az ellenzéket is megszólaltatta: szerintük a miniszterelnök saját magát szigetelte el. Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt egyenesen úgy fogalmazott:

A nemzetközi közösség vírusként kezeli Orbánt, de ő keményen meg is dolgozott érte.

(Nyugati Fény / Népszava)

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!