Hónapok óta hidegháborús konfliktus van Ukrajna és Oroszország között, és csak tovább rontotta a helyzetet, hogy bár Moszkva szerint nem áll szándékában megtámadni Ukrajnát, ám novemberben Oroszország mégis több mint százezer katonát vonultatott a határhoz. A feszültséget a legmagasabb, elnöki szinten is megtárgyalta Biden és Putyin.
A videóhívással lebonyolított beszélgetésről eddig igen kevés információ szivárgott ki, és a két nagyhatalom is csak nagyon szűken kommentálta a találkozó részleteit. Jake Sullivan amerikai nemzetbiztonsági tanácsadótól viszont megtudhattunk, hogy vége annak az időszaknak, amikor az USA Trump vezetésével mindent elnézett Putyinnak.
„Amit 2014-ben nem tettünk meg, most készen állunk megtenni”
– mondta Biden Putyinnak, utalva a 2014-es ukrajnai konfliktusra, amikor is az USA szinte karbafont kézzel nézte, ahogy Oroszország területeket csatol el Ukrajnától. A helyzet tiszta és világos a mostani beszélgetés után, mindenki tisztában van vele, mit is akar a másik fél, és meddig hajlandó elmenni.
Míg Putyin garanciákat akar, hogy a NATO ne bővüljön Ukrajnával kelet felé, és ne építsen ki a NATO támadó jellegű fegyverrendszereket Oroszországgal határos államokban, addig az Biden világossá tette: az USA kész arra, hogy kemény gazdasági szankciókkal büntesse Oroszországot, további védelmi felszereléseket biztosítson Ukrajnának és a NATO-szövetséges országok védelmi képességeit is megnövelné, amennyiben Oroszország megtámadná Ukrajnát.
Hazánk szemszögéből két fontos tanulsága van a találkozónak, amelyek komoly kihatással lehetnek a jövő évi magyar választások kimenetelére. Az jól látszik, hogy
Putyinnak kisseb gondja is nagyobb annál, minthogy Orbánt pátyolgassa,
az USA-nak pedig fontos, hogy Oroszország ne tudjon nagyon erős hídfőállásokat kialakítani Kelet-Európában, és ezért hajlandó keményebb eszközökkel is fellépni.