Végső leszámolásra készül Orbán – nem várt ellenállásba ütközött

Jól látszik, Koltay András jogász, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektorának a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnökévé való kinevezésével Orbán végleg kampányüzemmódba kapcsolt. Innen már nem lesz visszaút, ettől kezdve már a függetlenség látszatára sem fognak adni. Ebből viszont többeknek elege lett, és távoztak a “közmédiától”.

Orbánék először a belpolitikai szerkesztőség függetlenségével számoltak le, ahol a választóvonalat Járai Judit, az MTVA washingtoni tudósítójának hazatérése jelentette, aki átvette a szerkesztőség vezetését. A váltás egyben azt is jelentette, hogy a kormányt támogató cikkeket kellett készíteni akár olyan, szélsőséges és szalonképtelen forrásokból is, amelyek a NER-rel ugyan kompatibilisek voltak, ám magára valamit adó hírportálon fel sem tűnhettek. Mindez természetesen a szerkesztői gárda cseréjével is járt,

megkérdőjelezhetetlen lojalitású Fidesz propagandisták juthattak csak íróasztalhoz.

Ennél valamelyest lazább volt a légkör a külpolitikai szerkesztőségben, ha egyáltalán valaki el tudta azt fogadni, hogy kiadták az újságíróknak, mik a tiltott és kerülendő szavak és témák. Így példáulul nem volt szabad írni az emberi jogok vagy a sajtószabadság oroszországi helyzetéről, de amenekült szót sem volt szabad leírni. Egy kiszivárgott hangfelvétel tanúskodik róla, hogy

“megfelelő narratíva, a megfelelő módszer és irányvonal mentén”

kellett megírni az anyagokat. A mostani átalakítás során az eddig külön működő gazdaság, a sport és a kultúra anyagok megszűnnek, és a tartalmuknak megfelelően csak kül- és belföld lesz, természetesen megbízható fideszes vezetés alatt. Ebből lett elege most több, az MTI-nál dolgozó újságírónak,

és egzisztenciájuk kockáztatásával felmondtak, tiltakozva az ott zajló események miatt!

Az MTI-től öt újságírót küldtek el átszervezésre hivatkozva, mindegyikük a külpolitikai szerkesztőség munkatársa volt, miként az a három kollégájuk is, akik a döntés ellen tiltakozva adták be felmondásukat. E mellett többen fontolgatják az önkéntes felmondást, mert

 már számukra is teljesen vállalhatatlanná vált, ami az MTI-nél évek óta zajlik!

A felháborodási hullámot az egyik önként felállt újságíró köremailje indította el, a kirúgások ellen pedig már nemcsak a szakszervezet tiltakozik és vár magyarázatot, de rengetegen névvel is vállalva fejeték ki nemtetszésüket! A köremailt kiküldő újságíró ultimátumot adott a vezetőségnek, ha nem veszik vissza két napon belül az elsőként kirúgott kollégát, akkor felmond. Változás azonban nem történt, ő pedig nem a levegőbe beszélt, hanem

ötgyerekes szülőként tényleg felállt,

bátorságból és gerincességből is példát mutatva. Ezután már rengetegen meg mertek szólalni, szolidaritási nyilatkozat született, amit sokan névvel mertek vállalni más szerkesztőségekből is. A vezetőség számára az jelentette az igazi meglepetést, hogy olyanok is megszólaltak az események során,

akik a jelenlegi hatalom nyíltan vállalt hívei,

de már őket is elérte a felháborodás és a félelem. A rendszer repedezik, és lassan-lassan egyre többen értik meg, hogy az igazi hatalom nem Orbán, hanem az emberek kezében van.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!