A kormány figyelemelterelésével hatalmas átverés áldozatai lettünk!

Az elmúlt hetekben a kormány és a hozzá közelálló médiumok mindent megtettek, hogy csak a Városháza eladása körüli kreált cirkuszra figyeljünk, de közben több fontos ügylet mellett siklottunk el.

Karácsony Gergely főpolgármester közösségi oldalán osztotta meg azt a bejegyzését, melyben több adás-vételt is bemutatott, mely a Városháza eladásával ellentétben valós ügyletek.

Az egyik ilyen, hogy a kormány nemrégiben pályáztatás nélkül eladta a taszári repülőteret egy olyan cégnek, amelyet fél éve alapítottak és cégnyilvántartás szerint nem állapítható meg, hogy ki a valódi tulajdonosa!

A másik, hogy a kormány eladta a MÁV egykori Andrássy úti székházát is, de nem az eredetileg meghirdetett vételáron, hanem annál jóval alacsonyabb áron.

A főpolgármester arra is felhívja a figyelmet, hogy míg Orbánék a nemlétező Városháza-ügyet lebegtették a szemünk előtt, addig az eddigieken felül az állam eladott két Balaton-parti szállodát, valamint két Balaton-parti kempinget, egy, a budai Várban található luxusingatlant és a belvárosban, a Széchényi-téren található volt MALÉV-székházat is.

Karácsony kihangsúlyozza:

ezek a vevők, akikhez a felsorolt ingatlanok kerültek, mind-mind Fidesz-közeli befektetők voltak.

Arról, hogy miért nem lehetett többet hallani ezekről az ügyekről, a főpolgármesternek konkrét álláspontja van: a Fidesz mindent megtesz, hogy más ügyek kerüljenek a reflektorfénybe, például a budapesti Városháza, amit a valóságban senki nem adott el és nem is akar eladni!

A teljes bejegyzés a hozzájuk tartozó hivatkozások ide kattintva érhetők el!

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!