Fluor Tominál betelt a pohár – Keményen beszólt Orbánéknak!

Forrás: Facebook.com / Fluor Tomi

Az ismert énekesre korábban nem volt jellemző, hogy politikai kérdésekben állást foglaljon, de az utóbbi időben egyre többször nyilvánítja ki véleményét.

Legutóbb a Szabad Európának adott interjút, ahol Fluor Tomi arra a kérdésre, hogy szerinte mi az, amit a kormány jól csinált az elmúlt 11 évben, kijelentette:

“Például nagyon szépen kettéosztották az országot, és rengeteg karácsonyi vacsorát elrontottak.

Ha valamit nagyon jól csináltak az abszolút az, hogyan legyenek hatással az emberekre, hogyan bontsanak le mindent módszeresen, szépen, fokozatosan, folyamatosan.

Fluor a lapnak elmondta azt is, hogy szerinte a Fidesz egyetlen pozitívuma, ami miatt sokan szavaznak még mindig rájuk, az a karizmatikus vezetője, aki vezeti az embereket. “Szerintem egy népnek – amelyik egészen sokáig infantilizálva volt, és nem nagyon adatott meg a lehetősége, hogy felnőjön és döntsön a saját életéről – egy kicsit hozzászokott az apa szerephez. Hozzászokott ahhoz, hogy van egy apu, aki majd elintézi, aki majd megoldja helyette, még ha néha szigorú is, vagy nem éppen igazságos, de majd ő eldönti helyette, mi, hogyan lesz; irányt mutat, és nem kell gondolkodni.”

Az ellenzéki összefogással kapcsolatban kifejtette, hogy most először gondolja úgy, hogy sikerülhet leváltaniuk Orbán rendszerét, mely után újra nyugat felé veheti az ország az irányt.

“Mert most, amit hallok, elég lesújtó volt és fájdalmas. Például azt, hogy ha kell, akkor európaivá, liberálissá és érzékennyé vernek minket? Ez hangzott el. Ezek mióta szitokszavak? Európaivá vernek? Ez nekem már egy olyan mélység, egy olyan durva mondat, ami az ’50-es éveket idézi. Hanyatló nyugat, rothadó Bécs, fertő…” – mondta Fluor a kormány EU-ellenességére reagálva, majd hozzátette: ha ennyire gáz a kormánynak a nyugat, akkor miért nem Kazahsztánba mennek nyaralni? Miért nem Oroszországban nyaralnak vagy mennek a gyerekeik egyetemre, ha szerintük ennyire kelet a király? Nem azt mondom, hogy nem kell a kelettel együttműködni, de azért azt ne adjuk már elő, hogy nyugaton minden rossz, keleten meg minden jó. Nekem ez érthetetlen.”

Az énekes a miniszterelnök megnyilvánulásával kapcsolatban pedig elmondta: megütközött azon, hogy Orbán szerint mi vagyunk a bot amit a küllők közé raknak, és mi vagyunk a tüske a köröm alatt.

“Tényleg erre vagyunk büszkék az Európai Unió tagállamai közül, hogy másokkal kicseszünk? Juhé, mi vagyunk a telefosott fal a benzinkúti vécében, mi vagyunk a szar a palacsintában”

– mondta a lapnak adott interjújában Fluor Tomi.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!