Kiderült az Orbán bukása utáni forgatókönyv! Már az első nap borítanak!

Vége a találgatásoknak! Márki-Zay Péter közjogi szakértői csapatának vezetője nyíltan beszélt arról, hogyan fogja lebontani Orbán rendszerét az ellenzék.

Ha bukik a Fidesz, az új parlament azonnal elfogadja azokat az „áprilisi törvényeket”, amelyek alapján

már az első napon félreállítják Polt Péter legfőbb ügyészt és az alkotmánybírókat.

Erről a kormányváltásra készülő ellenzék alkotmányos módosításait kidolgozó 8-9 fős közjogi szakértői csapat vezetője, Fleck Zoltán jogász-szociológus beszélt, akit Márki-Zay Péter, az ellenzék közös miniszterelnök-jelölte kért fel a pozícióra. Fleck a 444.hu portálnak nyilatkozva elmondta: a testület annyira friss, hogy még a nevek közlésére sem kapott felhatalmazást, de volt miniszter és volt alkotmánybíró is van benne. Márki-Zay sem a bizottság összetételébe, sem a munka tartalmi részébe nem szól bele, de még az ellenzéki pártok sem küldtek oda senkit. Fleck Zoltán a tervezett munkáról azt mondta: nem új alkotmányt írnak, hanem

az alkotmányos átmenet intézményes forgatókönyvét írják meg.

Azt, hogy mit csináljon az első nap a parlament, mihez kezdjen a parlamenti többség a legfőbb ügyésszel, a Költségvetési Tanáccsal, az Alkotmánybírósággal, vagyis az összes olyan elemmel, amelyik lehetetlenné teszi a kormányzati működést. Erről szólnak majd az új parlament által elfogadandó „áprilisi törvények”.

Fleck Zoltán szerint

a Fidesz célja a hatalom kizárólagos birtoklásának biztosítása volt, az alaptörvényben pedig benne van, hogy az ilyen törekvés ellen mindenki jogosult és köteles fellépni, így a testület eljárása is ezen alapul.

Arra a kérdésre, hogyan lehetne elmozdítani a kétharmaddal bebetonozott Polt Péter legfőbb ügyészt, vagy az alkotmánybírókat, Fleck azt mondta  „gyors, minimalista, sebészi pontosságú beavatkozással”. Szerinte,

ha a parlament formálisan semlegesít valamilyen Fidesz által elfoglalt közjogi intézményt, a helyére egy ugyanolyan erős intézményt kell állítania,

amelyik azonban az alkotmányos elvek alapján fogja korlátozni az új törvényhozást és a kormányt, és nem a Fidesz érdekében. Fleck Zoltán úgy véli: az ellenzéki összefogásnak mindehhez még a választás előtt felhatalmazást kell kérnie a választóktól.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!