Elrettentő példaként hivatkoztak Orbánra egy Emmy-díjas amerikai sikersorozatban

Fotó: Orbán Viktor / Facebook

Elrettentő példaként merült fel Orbán Viktor neve az Utódlás című amerikai Emmy-díjas sikerszériában

szúrta ki a 444.

A széria egy befolyásos médiamogul család életét mutatja be. Az adott epizódban a családfő, aki a vállalat feje, illetve a gyerekei elmennek egy nemhivatalos republikánus találkozóra, hogy kitalálják, a pártnak kit lenne érdemes ajánlania a következő elnöknek. A valós trendekkel egybecsengve három olyan jelöltet fontolgatnak, akik a republikánus párt mai legfőbb irányvonalait képviselik: egyikük a hagyományos elitből érkezett, de nem túl érdekes, van egy progresszívebb, aki a demokrata táborból is elcsíphetne szavazókat, és egy szélsőjobboldali, altright-os figura, aki a közösségi médiából szerzi a szavazóit.

Ez utóbbi kapcsán érvel a családi médiabirodalomnak egészen más jövőt elképzelő, a demokratákhoz húzó egyik trónörökös, hogy azért nem ajánlhatják őt, mert amellett, hogy “toxikus, nativista és abortuszellenes”,

annyi elképzelése van a diplomáciáról, hogy szívesen menne őzekre vadászni Orbán Viktorral, majd kereskedelmi háborút kezdeményezne Kínával“.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!