Olyan látogatást tett Márki-Zay, ami alaposan ki fogja húzni a gyufát a Karmelitában

Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje a határkerítésnél járt, hogy oda is felállítsa azt a migránsszámláló tábláját, amit korábban Hódmezővásárhelyen is felállított, de amit később leszedettek vele.

A legfontosabb üzenet, amit ezzel a mögöttem látható, úgynevezett migránsszámlálóval egy most induló kampányban szeretnénk mindenkinek a tudomására hozni, hogy Orbán Viktor nem bevándorlásellenes, sőt, Soros legjobb tanítványaként ő szervezi a migrációt, nála többet nem hozott be senki migránst, sőt, konkrétan Soros például úgy látjuk, hogy egyetlen egy migránst sem tudott behozni Magyarországra

– kezdte beszédét Márki-Zay, kiemelve, hogy szeretnék, ha még a “legártatlanabb, legtudatlanabb szavazó is” tisztában lenne ezzel.

A politikus leszögezte: az ellenzék minden ellentétes híreszteléssel szemben megtartaná a kerítést, ahogy megtartaná a rezsicsökkentést, a családtámogatási rendszert és az alacsony adókat is. Felül fogják ugyanakkor vizsgálni, pontosan kiket is telepített be Orbán Viktor az utóbbi években,

a bűnözőket pedig ki fogjuk adni nemzetközi körözés esetén, legyenek orosz bűnözők, vagy iszlamista terroristák, mint Zaid Naffa.

Márki-Zay arról is beszélt, hogy Orbán lényegében végrehajtotta a “Soros-tervet”. Soros György korábban azt tanácsolta az EU-nak, hogy évente maximum 500 ezer migránst telepítsenek be az EU területére, Magyarországra ebből 10 ezer jutott volna. Orbán – Márki-Zay szerint: “Soros legjobb tanítványaként” – ehhez képest még túl is teljesítette a tervet, 2019-ben 55 ezer, de még a Covid idején is 43 ezer EU-n kívüli migráns telepített be Magyarországra. Márki-Zay szerint ez nem lehet megoldás a munkaerőhiányra, az ellenzéki kormány a kérdést a magyar munkaerő hazacsábításával kezelné.

Márki-Zay a letelepedésikötvény-program kapcsán elmondta, hogy

Orbán, ha profitálni tud belőle, szervezetten telepít be bűnözőket és terroristákat Magyarországra”.

Ennek legfrissebb példája, hogy a miniszterelnök egy cseh lapnak adott interjújában belengette, hogy migránsfolyosót nyitna Nyugat-Európa felé, úgy fenyegetve az EU külső határait, ahogy azt jelenleg a fehérorosz haverja, Aljakszandr Lukasenka teszi a lengyel határnál.

A sajtótájékoztató itt nézhető vissza:

(Telex nyomán)

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!