Elkeserítő sztorit mesélt el Márki-Zay: döbbenetes, mit tett a gyerekei előtt egy lelkész

Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje a Blikknek adott interjújában mesélte el, hogy egyre több támadás éri őt és a családját is.

Amikor például a református lelkész a reggeli áhítaton engem szid és a gyermekem ott hallgatja, mint gimnazista tanuló, az nyilván nem emelte a boldogságszintjét

– mondta Márki-Zay, majd a kérdésre, hogy közvetlen inzultusok is érik-e őket, azt válaszolta:

Éppen a napokban előfordult, hogy valami ordenáré gusztustalanságot írtak a kislányomnak a Messengeren… Összességében viszont sokkal több pozitívumot kapnak, ahogy én is. Általában azok, akik utálnak, vannak annyira kulturáltak, hogy nem bántanak sem engem, sem a gyerekeket, akik viszont támogatnak, ezt gyakran nagyon kedvesen kifejezésre is juttatják

– tette hozzá.

Arról is beszámolt, hogy ellenzéki miniszterelnök-jelöltként nem változott nagyot az élete, testőre sincs, pedig egyesek “nagyon erőltetnék”. Az biztos, hogy több barátja lett, keresték vállalkozók, de nem kértek tőle semmit, még Bige László sem, aki a napokban jelentette ki, hogy kész bármennyivel megtámogatni Márki-Zay kampányát, sőt, az előválasztás alatt már támogatta is. A hódmezővásárhelyi polgármester leszögezte, hogy ezért semmilyen ellentételezést nem adott neki.

A gazdasági elit ki van éhezve arra, hogy tisztességes, nem korrupt vezetése legyen az országnak. Semmi egyebet nem akarnak, csak azt, hogy hagyják őket békén. Szerintem Bige Lászlót is azért éri zaklatás, mert egy Fidesz-közeli oligarcha kinézte magának az üzletét. Neki szerintem minden pénzt megér, hogy bukjon meg ez a korrupt rendszer, hisz addig fogják kínozni, amíg el nem adja potom pénzért a cégét

– vélekedett Márki-Zay.

A polgármester szerint Orbán Viktornál hűbéri rendszer működik, Hódmezővásárhelyen viszont nem. Azt elismerte, hogy a legtöbb megbízást helyben most is fideszesek nyerik, viszont a szabad verseny miatt “lényegesen olcsóbban teszik ezt meg”. Szerinte 12 év alatt olyan előnyre tudtak szert tenni, hogy ők tudják a legjobb ajánlatot adni, de ennek ellenére sem éri meg egyetlen ellenzékinek sem reménykedni abban, hogy majd a támogatásért cserébe zsíros megbízást kap.

Mi nem egyik tolvaj helyére másik tolvajt akarunk ültetni, hanem meg akarjuk szüntetni a lopást, helyre akarjuk állítani a demokráciát, a jogállamot. Nyilván azok lesznek jobb helyzetben, akiknek eszközeik vannak, lehet, hogy az ország legnagyobb vállalkozóit továbbra is Csányinak és Mészárosnak fogják hívni. Bár ezzel együtt azt is kell látni, hogy az elszámoltatás után már egyáltalán nem biztos, hogy Mészáros Lőrinc lesz a leggazdagabb ember az országban

– tette hozzá a politikus.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!