“Coming out“
– az alábbi frappáns megjegyzéssel kommentálta Dévényi István, hogy az MTI úgy számolt be a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) vezérigazgatóváltásáról, hogy azt írta a leváltott igazgatóról, dr. Szabó Lászlóról, hogy
“más” fontos kormányzati megbízást kap.
A hír szerint Szabót Kálmán Erika jelenlegi vezérigazgató-helyettes váltja a poszton. Persze aki nem homokba dugott fejjel él, az pontosan tudja, hogy a KESMA a kormányzati propagandagyár gyűjtőszervezete, egy dolog azonban ezzel tisztában lenni, és egy egészen másik látni, ha ezt lényegében már a propaganda is nyílt tényként kezeli.
Ami talán még ennél is elképesztőbb, hogy nemcsak az MTI-ben nem szúrták ki a bakit, de a propaganda többi része is kritikátlanul vette át.
Így írt róla pl. az Origo:
