Házhoz ment a pofonért Orbán: milliók előtt demonstráltak ellene az MTV díjátadóján

Házhoz ment a pofonért tegnap este az Orbán-kormány, kormányzati pénzből valósult meg az év egyik legnagyobb kormányellenes demonstrációja Budapesten, az MTV European Music Awards díjátadó gáláján.

Korábban is számítani lehetett rá, hogy az eseményen a szervezők nyílt kiállást fognak megfogalmazni az Orbán-kormány LMBTQ-ellenes politikájával szemben, a homofób-törvény elfogadása után Chris McCarthy, az MTV Entertainment Group Worldwide elnök-vezérigazgatója először máshova akarta áthelyezni a gálát, végül több LMBTQ-szervezettel együtt úgy döntött, hogy a rendezvényt tiltakozásra használják majd fel. Erre reflektált Gulyás Gergely múlt heti kormányinfóján, ahol kifejezte az aggodalmát azzal kapcsolatban, hogy a gálát a kormány elleni “provokációra” használhatják fel.

Ha nem is provokációra, de tiltakozásra végül tényleg ki is használták:

gyakorlatilag az egész eseményből egy LMBTQ-párti és a magyar kormány elleni demonstráció kerekedett.

Az egész műsor olyan volt, mintha Kövér László rémálmának koreografálták volna: a Telex beszámolója szerint

  • a show-t vezető Saweetie folyamatosan az LMBTQ-közösség mellett állt ki a beszédeiben,
  • az olasz Maneskin zenekar frontembere harisnyatartóban és bőrtangában “vonaglott” a basszerosa előtt,
  • a Yungblud frontembere lesmárolta a férfi gitárosát a produkciójuk végén,
  • az este egyik fő produkciója pedig az Kim Petras volt, aki 14 évesen nemátalakító műtéten esett át,

De nemcsak a színpadról, hanem a vörös szőnyegről is üzentek Orbánéknak: Jeetendr Sehdev brit influenszer és aktivista zakójára pl. azt írta, hogy: „Orbán, love wins!”, vagyis „Orbán, a szeretet győz!”. A fellépők és a sztárvendégek mellett a díjak között is voltak olyanok, amelyek kifejezetten az LMBTQ-mozgalomhoz kapcsolódtak: a Generation Change nevű díjat annak a

Radványi Viktóriának ítélték, aki a Budapest Pride egyik főszervezője, és aki barátnőjének köszönte meg az elismerést, egyben a mozgalom tagjainak ajánlotta a díjat.

A kiállások mellett szinte el is törpültek a további díjazottak, pedig olyan világsztárok voltak közöttük, mint

  • Ed Sheeran, aki elynerte az év legjobb előadója és a legjobb klip birtokosa díját,
  • a hiphopban Nicki Minaj nyert,
  • az elektronikusban David Guetta,
  • a latin előadók közt Maluma,
  • most először ítéltek díjat a K-pop kategóriában, a BTS-nek,
  • a hazai előadók közül Azahriah vihette el a legjobb magyar előadó trófeáját.
Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!