Ezt sokáig fogjuk idézni: Kövér véletlenül kimondta az igazat Orbán országlásáról

Tragédia történt jó néhányszor, amikor effektív elmebajosok így vagy úgy, valamilyen okból kifolyólag kerültek az ország vezető pozícióiba. A két dolog sajnos nem zárja ki egymást, a demokrácia egyébként is veszélyes üzem

– ezt Kövér László nyilatkozta a HírTV egy felvétele szerint, melyet a Polgári Mulató című rendezvénysorozaton készítettek a házelnökről.

Bár Kövér nem az Orbán-kormányról beszélt, az áthallásos idézet nem kerülte el az internet népének figyelmét: többen talán életükben először adtak igazat a házelnöknek. Olyanokat írtak, mint:

“Kövér elvtárs tükörbe nézett.”

“Az önkritika nagyon nagy erény szerintem… Értékelem, hogy eljött ez is…”

“Meglepően pontos megfogalmazás egy korareggeli, kicsit még álmos tükörbenézés után.”

Kövér elszólását (?) Vásárhelyi Mária és Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke is röviden kommentálta. Vásárhelyi azt írta, Kövér bizonyára “körülnézett”, Szabó pedig, hogy:

Házmester úr! Hogy ez mennyire így van, azt sajnos 11 éve mi is pontosan látjuk, érezzük. Ezért fogjuk jövőre elzavarni önöket.

Kövér egyébként Márki-Zay Péter kapcsán mondta ezt, akit “futó nélküli bolondnak” aposztrofált a felvétel szerint. Úgy fogalmazott:

Nekem az a véleményem róla, mint a volt miniszter úrnak a Bajnai-kormányban. Vagy inkább Deutsch Tamásnak, hogy nem futó, futó nélküli bolond. Bocsánat, csak idéztem.

A házelnök szerint az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltjének semmi köze a kereszténydemokrata politikához, nem egyeztethető össze annak jövőjével. Ezt az alábbiakkal indokolta:

Mert gyümölcséről ismerszik meg a fa. Az egy dolog, hogy ő mit mond magáról, de az, hogy a világ fontos dolgairól mit mond, az mégiscsak fontosabb. Úgy értem, hogy jobban eligazít azzal kapcsolatban, hogy ő kicsoda, micsoda, honnan jött és hová megy, mint az, hogy ő egyébként magát hogyan címkézi

– fogalmazott Kövér.

Aki a teljes beszélgetésre kíváncsi, ezen a linken visszanézheti.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!